2017.10.24 - Kedd
Salamon
5ºC / 13ºC
Közepesen felhős

Jól halad a felkészülés 2017. Október 05. - Csütörtök 10:05 | Címkék: KAPOSVÁR, Sport, Zarka, Diamant

A Diamant most a Budaörs csapatát verte.

A felkészülési időszak újabb edzőmérkőzését nyerte meg az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. Zarka Péter vezetőedző formálódó együttese a szintén élvonalbeli Budaörsi DSE vendégeként győzött 4:1 arányban. A két alakulat összesen öt szettet váltott egymással, és a kaposváriak elégedettek lehetnek a látottakkal.

„Az első három szettet magabiztosan, a negyediket a ráadásban nyertük, az ötödik játszmát, amely csak 15 pontig tartott, elvesztettük" - kezdte értékelését Zarka Péter, a kaposváriak vezetőedzője. "Nem éreztem még 100 százalékosnak a produkciót, de jól tudjuk, hogy a folyamatos nagy terhelés miatt fáradtak a játékosok, erre a meccsre is a délelőtti kondicionáló edzés után indultunk el. Rengeteget cseréltem, kettős cserék is voltak, és jól reagáltak a lányok a változtatásokra. Az október 13-ai bajnoki rajtig dolgozunk tovább, pénteken 18 órától és szombaton 11 órától pedig az Újpest ellen lépünk pályára, előbb a Kodályban, majd a városi sportcsarnokban."

Budaörsi DSE - 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 1:4 (-13, -18, -16, -24, 11)

Budaörs: Radomszki 12, Kilyénfalvi 8, Juraszik 1, Tóth E. 9, Ostorházi 7, Vezsenyi 6. Csere: Szabó D. (liberó), Maurer (liberó), Szabó L. 3, Zolnai 1, Szabó K. Vezetőedző: Bagics Bence.

Kaposvár: Lutter L. 5, Iricanin 10, Sitkey 6, Háfra 14, Araujo 15, Leidgeb 5. Csere: Csitári (liberó), Fábián 1, Horváth A. 5, Kocsi 5, Szívós 8. Vezetőedző: Zarka Péter.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás