Három nyári szerzemény is ott volt a Fino csapatában az Eszék elleni felkészülési mérkőzésen. A horvát bronzérmes ellen 0:1-ről fordítva, 3:1-re nyert a Demeter-legénység, majd egy ötödik szettet is játszottak a felek, amit megint a vendégek húztak be.

Davor Meringer, az Eszék mestere szerint mindkét együttesben maradt még tartalék a csütörtöki meccs után.

- Tudtuk jól, hogy a Kaposvár egy nagyon jó csapat. Ez egy nagyon jó gyakorlási lehetőség volt számunkra is, de azért úgy éreztem, hogy egyik csapat sem teljes erőbedobással játszott ma, de a felkészülés ezen időszakában ez teljesen érhető - tette hozzá a horvátok vezetőedzője.

A kaposváriaknak a csapatépítést is szem előtt kell tartaniuk a felkészülési időszakban. Épp ezért idén jóval több edzőmeccset játszanak, mint az elmúlt években.

- Szép lassan össze fogunk szokni, nagyon fontos, hogy a nyitásfogadási alakzatunk teljesen más, átalakult, mind a három játékos új ebben a pozícióban, tehát ő nekik egymáshoz is szokni kell, nem játszottak még együtt, tehát ez az első évünk együtt és asszem, hogy azért is játszunk több előkészületi meccset mint az előző években, amikor megszokott játékosok voltak - válaszolta Demeter György, a Fino Kaposvár mestere.

A horvátok ellen a bolgár Galin Nikolov is ott volt már Fino-csapatában.

- Nem ez volt a legjobb meccsem, de remélem, hogy lesz még jobb is. Szerintem jó csapatunk lesz, idén is a bajnoki címre törünk és ehhez én is hozzá szeretném tenni a magam részét - mondta a kereken kétméter magas játékos.

A somogyiak tovább folytathatják az összecsiszolódást a következő hétvégén. Akkor Muraszombaton szerepelnek majd egy nemzetközi tornán, majd október elsején következhet a bajnoki rajt a Debrecen ellen.

Címkék: eszék, osijek, felkészülés, fino kaposvár, sport