Jobban kezdte a találkozót a hazai együttes, amely öt perc elteltével 18–12-es vezetést szerzett. A védekezés továbbra sem ment úgy a tartalékos összeállításban szereplő somogyiaknak, ahogy azt előre elképzelték. A pécsiek 28 pontig jutottak már az első játékrészben. A szünetig nem változott a különbség a két alakulat közt - írja a Delfinek.hu.

A kaposváriak ekkor már eredményesebben tartották a baranyai alakulatot és 20–20-as negyeddel vonulhattak pihenőre. A folytatás a hazaiaknak sikerült jobban, a 24. percben 58–46-ot mutatatt az eredményjelző. A csupán tizennégy pontig jutó vendégek a negyed végéig sem tudtak közelebb férkőzni.

Öt perccel a találkozó vége előtt sem sokban változott a helyzet, melyet a 81–69-es állás is mutatott. Három perc volt hátra, amikor 83–77-ig sikerült zárkózni. A remek hajrá sem volt elég a fordításhoz, mert a Pécs végül négy pontnyit megőrzött az előnyéből a lefújásig és így zsinórban harmadszor nyerte meg a tornát.

 

A torna végeredménye: 1. PVSK-VEOLIA, 2. Kaposvári KK, 3. MAFC, 4. Naturtex-SZTE-Szedeák. A torna legértékesebb játékosa (MVP): Jabril Durham (PVSK-VEOLIA).

IV. MATRO-PVSK Kupa Férfikosárlabda-torna döntő:

Pécsi VSK-VEOLIA–Kaposvári KK 88–84 (28–22, 20–20, 18–14, 22–28)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 500 néző.

Pécsi VSK-VEOLIA: Durham (24/3), Supola (5/3), Budimir (15/3), Djukics (10/6), Sarlija (14). Csere: Bíró O. (4/3), Demeter (4/3), Antóni (8/6), Simon K. (4). Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Kaposvári KK: Dunn (17/9), Evans (20/12), Ivosev (19/3), Hendlein (12), Spica (14). Csere: Papp P. (2), Bogdán (-), Hock (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

A bronzmérkőzésen:
Naturtex-SZTE-Szedeák–MAFC 68–76 (21–16, 18–17, 10–20, 19–23)

Címkék: PVSK, KKK, felkészülés, torna, Pécs, kosárlabda, sport