Az NB I-es újonc Szombathelyi Haladás otthonában játszotta le első felkészülési mérkőzéseit az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdacsapata. A lányok huszonnégy órán belül háromszor is pályára léptek, és összesen 13, egyenként 25 pontig tartó szettet váltottak ellenfelükkel.

Alaposan elfáradtak a kétnapos túra végére a kaposvári lányok, hiszen elég sűrű programot állított össze nekik a szakvezetés. A péntek esti találkozó fordulatos, nagy csatát hozott, a Diamant már 2-1-re vezetett, de végül 3:2 arányban felülkerekedett a négy külföldi játékossal és az ex-somogyi Bagyinka Fannival felálló házigazda. A szombat délelőtti mérkőzést 2-1-re, a délutáni összecsapást pedig 3-2-re nyerte a kaposvári együttes. A keret tagjai közül mindenki lehetőséget kapott, és igyekezett megmutatni, hol tart a munkában.

fotó: haladasvse.hu
fotó: haladasvse.hu

"A fő cél az volt, hogy összeszokjunk, a pályán kívül és a pályán egyaránt. Augusztus 14-én kezdtük el a felkészülést, és ahhoz képest, hogy csak az első meccsünk előtti napon álltunk össze először csapatgyakorlatra, elégedettek lehettünk a látottakkal. Különböző variációkat próbáltunk ki, sok volt a biztató dolog, de láthattuk azt is, hogy még nem szoktak össze egymással a játékosok. Szeretnénk minél több edzőmérkőzést játszani az októberi bajnoki rajtig, hogy tisztább képet kapjunk a helyzetünkről és a lehetőségeinkről" - összegezte a szombathelyi túra tapasztalatait Zarka Péter, vezetőedző.

A lányok első meglepetés-programja sem maradt el: a Karsai Vitorlásiskola jóvoltából vitorláshajó-túrán vehettek részt a Balatonon, és kivehették a részüket a fedélzeten folyó munkából is.

A Diamant pénteken - várhatóan 16 órától - a Gödöllővel játszik előkészületi mérkőzést a Kodály iskola tornatermében, szombaton pedig (ugyanitt) nemzetközi torna házigazdája lesz a kaposvári együttes: a gödöllőiek mellett a szlovén élvonalbeli ZOK Kema Puconci is pályára lép majd.

Címkék: Diamant, Zarka, felkészül, edz, Szombathely, sport