Virth Balázs Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől vehette át a kitüntetést augusztus 20. alkalmából pénteken a Pesti Vigadóban.

A fiatal szakember 1999-ben került Kaposvárról Budapestre, előbb Széchy Tamás, majd Széles Sándor mellé segédedzőként. Ezzel együtt saját utánpótlás-csoporttal is dolgozott, és edz a mai napig.

A kaposvári születésű úszóedző irányításával Sztankovics Anna, Joó Sára, Kiss Nikoletta és Szilágyi Liliána szereztek bajnoki címet és dobogós helyezéseket az Ifjúsági Európa-bajnokságokon.

Mi is gratulálunk Virth Balázsnak.
Mi is gratulálunk Virth Balázsnak.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel korábbi, illetve az olimpiai és világbajnoki érmes, kontinensbajnok Kapás Boglárka jelenlegi edzője tavaly ötkarikás élményeiről is beszélt a Kapos TV stúdiójában.

Íme a díjazottak teljes névsora:

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át:

BARSINÉ PATAKY ETELKA, a Magyar Mérnöki Kamara alapító tagjának, volt elnökének részére.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

CZAKÓ GÁBOR Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, nyelvrégész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

DEMÉNY PÁL GYÖRGY demográfus és közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a New York-i Population Council volt tudományos főmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt főszerkesztője,

DR. ÉDES ISTVÁN, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár,

DR. KATONA ISTVÁN, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, a Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítvány volt elnöke,

DR. KÓCZY T. LÁSZLÓ, a műszaki tudomány doktora, a győri Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Informatika Tanszékének professzora,

DR. MÁRFI GYULA, a Veszprémi Főegyházmegye érseke,

DR. RUBOVSZKY ANDRÁS jogász, a Széchenyi Társaság főtitkára,

SÓLYOM JENŐ Széchenyi-díjas és állami díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának professor emeritusa,

DR. SZABÓ ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika professor emeritusa,

Kép letöltése  
Fotó: Bartos Gyula/EMMI
 

DR. VLADÁR GÁBOR, a Pápai Református Teológiai Akadémia volt rektora, egyetemi tanár.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BÁNKI HORVÁTH BÉLA szenior úszó,

DR. BARNA MÁRIA, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanára, professor emerita, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság alelnöke,

DR. BIRÓ GYÖRGY, az orvostudomány doktora, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Közegészségtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság örökös tiszteletbeli elnöke,

DR. DUFFEK MIHÁLY zongoraművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára, megbízott dékán,

DR. FACSKÓ ANDREA, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, az egyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnöke,

FOKANOV ANATOLIJ operaénekes, érdemes és kiváló művész,

DR. JOBBÁGYI GÁBOR, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Magánjogi és Kereskedelmi Tanszékének professor emeritusa,

DR. KÁLLAY EMIL piarista szerzetes, volt tartományfőnök, nyugalmazott főiskolai tanár,

DR. KOLLER ÁKOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Testnevelési Egyetem Természettudományi Intézetének professzora, az egyetem Tudományos Tanácsának elnöke,

DR. KONTRA MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi tanára,

DR. honoris causa NAGY KÁLMÁN orvos, címzetes egyetemi tanár, a Temesvári Egyetem díszdoktora, a Miskolci Gyermekegészségügyi Központ és Hematológiai és Transzplantációs Osztály volt vezetője, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Tanszékének volt vezetője,

DR. SCHMIDT PÉTER, a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Családorvosi Intézetének egyetemi oktatója, a Soproni Egyetem egyetemi magántanára, a győri Gyermek-háziorvosi Rendelő gyermekgyógyász főorvosa, Győr város volt társadalmi megbízatású alpolgármestere,

STAAR GYULA, a Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat nyugalmazott főszerkesztője,

DR. SZABADOS LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutató professor emeritusa.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

AJTÓS JÓZSEF LÁSZLÓ címzetes prépost, esperes, Paloznak, Felsőörs plébánosa, a Veszprémi Főegyházmegye papja,

ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének egyetemi docense, az Opera Program vezetője,

BÁLINTNÉ FÜLEKY JOLÁN, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának szaktanácsadója,

BECKER GYÖRGY LÁSZLÓ, az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft., a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. és a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója,

BENEDEK ISTVÁN GÁBOR író, újságíró, a Remény folyóirat főszerkesztője,

BERCZELLY ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja,

BEREGSZÁSZI OLGA színművész, zeneszerző, előadóművész,

BERKESI GÁBOR, a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség lelkipásztora, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium iskolalelkésze,

CSERE ISTVÁN, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola igazgatója,

CSERNÁK ISTVÁN nyugalmazott lelkész, a Magyarországi Metodista Egyház korábbi szuperintendense,

CSIMA LÁSZLÓ, a Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Egyesület Alapítvány elnöke, a Balatonfüredi KSE volt elnöke,

DÁVID GÁBOR ISTVÁN, a Stony Brook University kutatóprofesszora, a Debreceni Egyetem vendégprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont külső munkatársa,

DÉKÁNY ÁRPÁD SIXTUS, a Zirci Ciszterci Apátság kiérdemesült főapátja,

DOBSZAY MÁRTON BENEDEK, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke,

DOROZSMAI PÉTER előadóművész, a Korál együttes dobosa, a Tom-Tom Stúdió vezetője, a Tom-Tom Kiadó ügyvezető igazgatója,

FEKETE TIBOR előadóművész, a Korál együttes és a Budapesti Operettszínház basszusgitárosa,

FISCHER LÁSZLÓ TAMÁS előadóművész, a Korál együttes szólógitárosa,

EGERSZEGI EDIT, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezető titkára, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális és Sport Igazgatóságának volt vezető főtanácsosa, kulturális főmunkatársa,

EMBER CSABA, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Balassagyarmati Dalegylet elnök-karnagya,

DR. ENGHY SÁNDOR református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára,

DR. FARKAS ELEK onkológus főorvos, belgyógyász, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Hospice Ápolási Osztályának nyugalmazott vezetője,

DR. GAÁL SÁNDOR, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Teológiai Intézet Missziói és Felekezettudományi Tanszékének egyetemi docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nyírségi Egyházmegyéjének esperese,

HARTMANN JÓZSEFNÉ NAGY RÓZSA KLÁRA egykori Gulag-fogoly,

DR. HORVÁTH H. ATTILA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense,

JÁVOR ZOLTÁN ÁRPÁD, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ nyugalmazott főiskolai tanára,

DR. KÁLMÁN PEREGRIN ferences szerzetes és plébános, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely volt igazgatója,

KÁNTOR PÁL, a hamiltoni Kálvin János Magyar Református Egyház lelkésze, költő,

KERESZTES ILDIKÓ előadóművész,

KOLTAY GERGELY zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító tagja,

KÓSA GÉZA, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont osztályvezetője, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője,

DR. KUCSERA TAMÁS GERGELY, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára,

LANTOSNÉ DUCZA ANIKÓ olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász,

DR. MÁRKUS ÉVA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar dékánhelyettese, egyetemi docens,

DR. NAGY FERENC, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára,

NAGY GYÖRGY, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke,

NAGYNÉ PINTÉR JOLÁN, a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke,

DR. NYÁRY ISTVÁN, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Idegsebészeti Osztályának osztályvezető-helyettese, szakmai tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Idegsebészeti Tanszékének professzor emeritusa,

DR. PÁK GÁBOR belgyógyász, gasztroenterológus, nefrológus, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház volt orvosigazgatója, nyugalmazott osztályvezető főorvosa,

PÁLINKÁS MIKLÓSNÉ DR., a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének volt gazdasági igazgatója,

DR. PERGER ÉVA ILDIKÓ, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa,

POZSGAI ZSOLT drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, a Pátria Kiadó alapítója és vezetője,

RÁCZ ÁRPÁD, a Rubicon Történelmi Magazin főszerkesztője,

RADNAI JENŐ, a Magyar Katolikus Családegyesület alelnöke,

DR. SÁTORI GABRIELLA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának nyugalmazott tudományos tanácsadója,

DR. STELLA LEONTIN kanonok, címzetes prépost, főesperes, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Váci Egyházmegye papja,

DR. SÜTŐ ZOLTÁN, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar Állattudományi Intézet Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára,

SZALMA LÁSZLÓ, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, a Testnevelési Egyetem Sportági Intézet Atlétika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

DR. SZENTANNAI PÁL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens,

DR. SZENTVÁRY-LUKÁCS JÁNOS ALFRÉD, a Magyar Cserkészszövetség volt ügyvezető elnöke és főtitkára, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi adjunktusa,

TÖRÖK ÁDÁM előadóművész, dal- és szövegíró, producer, a Mini zenekar vezetője,

DR. UJVÁRY GÁBOR történész-levéltáros, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, intézet- és kutatócsoport-vezetője,

WETTSTEIN JÁNOS, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja.

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BABUS ANTAL, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének osztályvezetője,

BÁDER MIKLÓSNÉ, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke,

DR. BAJTAY ANDRÁS TIBOR, Győr-Moson-Sopron megye nyugalmazott tiszti főorvosa,

BÁTOR TAMÁS operaénekes, a Művészetek Palotája koprodukciós programigazgatója, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál volt igazgatója,

BERECZ ISTVÁN, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője, táncos,

BOGÁNYI TIBOR gordonkaművész, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere,

DR. CSAPI GÉZA, Kecel város nyugalmazott gyógyszerésze, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete Etikai Bizottságának tagja,

DERGÁN ÁDÁM, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának főigazgatója,

FARKASNÉ EGYED ZSUZSANNA, a budapesti Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola óvodavezetője, a Köznevelési Kerekasztal Vezetői Munkacsoportjának tagja,

GÁRDIÁN GÁBOR gordonkaművész, mestertanár, a Gárdián Gordonkaiskola sorozat szerzője, a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanára,

GÓBI RITA, a Góbi Rita Társulat táncművésze, koreográfusa, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti tagozatának tanára,

HAJAGOS CSABA, a Kecskeméti Katona József Múzeum Történeti–Néprajzi Osztályának történész-muzeológusa, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Vidéktörténeti Témacsoportjának megbízott tudományos kutatója,

HÁMORI MÁTÉ karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője,

HÉRICS NÁNDOR grafikusművész,

HORVÁTH ZOLTÁN ANDRÁS, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nyugalmazott igazgatója, a Kaposvári Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. volt igazgatója,

JOANOVICSNÉ KEREKES MÁRIA, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Belvárosi Gazdasági Szakgimnáziumának igazgatója,

DR. KEREKESNÉ PYTEL ANNA, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola nyugalmazott zenepedagógusa, karnagya, művészeti vezetője,

KISARI MAGDOLNA nyugalmazott pedagógus,

KORINTUS MIHÁLYNÉ DR. pszichológus, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet volt kutatási igazgatója, volt főigazgató-helyettese,

KOSZORÚS OSZKÁR helytörténész, könyvtáros,

DR. KOVÁCS EMŐKE történész, a "GULAG-GUPVI Emlékév" szakmai vezetője, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szakmai programvezetője,

DR. KOVÁCS KÁLMÁN, a Baktalórántházai Református Egyházközség lelkipásztora,

KÖRÖSI MIHÁLY helytörténész, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Általános Iskola volt igazgatója, nyugalmazott magyar-történelem szakos tanára,

DR. KRASZNAI ISTVÁN, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Traumatológiai Osztályának volt osztályvezető főorvosa,

DR. LUCHMANN ZSUZSANNA, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanára,

MAKÁNYNÉ ÓVÁRI ÉVA, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,

MÁNYOKI ATTILA hosszútávúszó,

MATKOVITS-KRETZ ELEONÓRA, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke,

MÉSZÁROSNÉ PATRIK EDIT, a füzérkomlósi Körzeti Alapszolgáltatási Központ védőnője, Füzérkomlós alpolgármestere,

MIRTSE RÉKA ILONA táncművész, a Budapesti Operettszínház koreográfus asszisztense,

MOLNÁR D. ERZSÉBET történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének főiskolai docense,

DR. MURÁDIN JÁNOS KRISTÓF történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak egyetemi adjunktusa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának kari kancellárja,

NAGY GÁBOR, a budapesti Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója,

NAGY ZSOLT népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola Népzenei tanszakának brácsatanára, a Dűvő Népzenei Együttes tagja,

DR. OLÁH ANDRÁS IMRE, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar általános és stratégiai dékánhelyettese, az Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet igazgatója, egyetemi docens, a Magyar Ápolástudományi Társaság elnöke,

DR. PÁY ANIKÓ, az Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont Főigazgatói Főosztályának vezetője,

PÉNZES GÉZA népzenész, zenei szerkesztő,

SERAFIN JÓZSEF, a Baptista Teológiai Akadémia főiskolai docense, egyházi szociális módszertan vezetője,

STADLER ÁRPÁD FERENC, az Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,

DR. SZELESTEI TAMÁS, a B. Braun Avitum Kaposvári Dialízisközpontjának orvosigazgatója, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Nephrológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense,

TÓTH VIKTOR gyémántdiplomás gépészmérnök, okleveles gazdasági mérnök, a Magyar Kosárlabda Szövetség Elnökségének örökös tiszteletbeli tagja,

VARGA-AMÁR LÁSZLÓ festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának elnöke,

VÁRKONYI BEÁTA hegedűművész, a Budapesti Operettszínház koncertmestere,

VIRTH BALÁZS, a Magyar Úszó Szövetség válogatott edzője,

WALTERNÉ MÜLLER JUDIT, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese,

ZEFFER ANDRÁS zenész, zeneszerző, előadóművész.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

ANDRÁSI SZABOLCSNÉ, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola igazgatóhelyettese, pedagógusa,

BATA DÉNES SÁNDOR, a Kompolt-Nagyúti Általános Iskola intézményvezetője, pedagógusa,

BEDNAI NIKOLETT, a Duna Művészegyüttes táncos szólistája,

DEÁK KATALIN gyógypedagógus, a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola intézményvezető-helyettese,

DR. HERTZKA PÉTER, Budapest Főváros XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgató főorvosa, az Országos Sportegészségügyi Intézet volt főorvosa,

JUHOS-KISS JÁNOS író, költő,

DR. LADONICZKI ZOLTÁN, a Family Medic Egészségügyi Szolgáltató Bt. orvosa,

MAJOR LEVENTE ISTVÁN népzenész, az Üsztürü Zenekar alapítója és prímása, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum zenei könyvtárosa,

NAGY PATRICIA MÁRIA extrém sportoló, hegymászó,

DR. TÓSOKI ERNŐ extrém sportoló, magashegyi búvár,

DR. NÁNAY MIHÁLY, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára,

NYESTE FERENCNÉ, a Mezőtárkány-Egerfarmosi Általános Iskola intézményvezetője,

PALLAI MARA, a Budapest Bábszínház bábszínésze,

WILLEMSE JOLÁN, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület alelnöke és szociális felelőse.

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANTAL TÜNDE, balettművész, a Magyar Állami Operaház tánckari művésze,

ENGERT JAKABNÉ, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Humánpolitikai Osztályának vezetője, Kecskemét város önkormányzati képviselője,

SUZUKI KIMIYOSHI harcművész, a Shinbukan Dojo Klub alapítója,

SZALONTAI OTTÓNÉ, a jászszentlászlói Szent László Óvoda és Bölcsőde intézményvezető-helyettese,

SZEGEDI CSABA operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese,

UJSZÁSZI ANDRÁS DÉNES, az ExperiDance Production Tánckarának táncművésze,

VALISKÓ FERENC, a salgótarjáni Október 23. Emlékfutás főszervezője, a Salgótarjáni Erdély Kör vezetője,

VITÁNYI MÁRIA, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat adott át:

DR. CSIZMAZIÁNÉ LIPTÁK-PIKÓ MÁRIA, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Közművelődési Osztályának nyugalmazott osztályvezetője, a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ önkéntes muzeumpedagógiai koordinátora részére,

MIHÁLY MÁRIA, a Szépművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese részére.

Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjban részesült:

DR. KOLTAI ANDRÁS, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa, Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének titkára.

Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjat vehetett át:

BURMEISTER ERZSÉBET HEDVIG, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum főkönyvtárosa, volt főigazgatója,

NAGY ZOLTÁN, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke.

Címkék: magyar arany érdemkereszt, virth balázs, kitüntetés, sport