Szvoboda Bence újra dobogóra állhatott a cseh nemzetközi motokrossz bajnokság hétvégi versenyén. Kaplicében az egész nap szakadó eső viszont keresztülhúzta a papírformát. Bence a Buksa/Ados motokrossz bajnokság hatodik állomásán megszerezte szezonbéli harmadik pole pozícióját, így nagyon jó hangulatban állhatott rajthoz az első versenyen.

A délutáni futamokra aztán az megeredt az eső, ami kaoptikussá tette az első futamot. Szvoboda minden körülmény között képes kihozni magából a maximumot, most azonban ő is megszenvedett a szélsőséges körülményekkel.

“Nagyon frusztrált az első futam, nem voltam képes a saját tempómat menni. Már a rajtnál megpecsételődött a sorsom. A negyedik helyen fordultam, két kanyar múlva már bokáig eláztattak az ellenfelek. Átázott kesztyűvel képtelen voltam kellő mértékben szorítani a kormányt, egyszer el is estem amiatt, mert lecsúszott a kezem róla. Nagy bukás volt, meg is ijesztett, így inkább nem kockáztattam a futam hátralévő részében, biztonságos tempóval bejöttem a negyedik helyen.” - mondta a leintés után csalódottan a kilencszeres magyar bajnok.


Fotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS Team
Fotók: HTS Team
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Mivel a motokrosszban két futamot rendeznek egy versenynap, és a két futam összesítése alapján alakul ki a végső sorrend, így még nem volt minden veszve a magyar fiú számára. A bajnokság éllovasához méltó önbizalommal vágott neki a második felvonásnak. Elsőként fordult a rajtnál, és meg sem állt a célig. Magabiztos futamgyőzelmet aratott. Az utolsó körig úgy tűnt, hogy az összetett győzelmet is bezsebelheti, de a második helyen motorozó Richard Sykina bukott, így Tomas Kohut és Sulivan Jaulin is pont annyi ponttal szerzett többet, hogy elsőből harmadik lett Szvoboda a két futam alapján.

“Mindenáron meg akartam mutatni, hogy ilyen körülmények között is képes vagyok győzni. Mindent megtettem, ami rajtam múlt. Nyertem a futamot, de az összetettet most nem sikerült. Annak örülök a legjobban, hogy ép bőrrel megúsztam, és még mindig van 55 pont előnyöm a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy ha minden a tervem szerint alakul, augusztus 20-án, a stribrói versenyen cseh bajnok lehetek. Köszönöm szépen a magyaroknak a helyszíni szurkolást, illetve a támogatóimnak és segítőimnek a feltétlen bizalmat. Nélkülük nem működne az én pályafutásom.” - zárta gondolatait a bronzéremnek is önfeledten örülő magyar fiú.


Fotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS TeamFotók: HTS Team
Fotók: HTS Team
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A Kaplicében induló többi magyar versenyző is értékes bajnoki pontokkal távozhatott. Az MX2-esek között Varga Imre a 12., Kiss Márk a 24. helyen végzett. Az MX1-es kategóriában Szőke Márk 8. lett. Hugyecz Erik a kvalifikáció agyrázkódást szenvedett, neki ki kellett hagynia a futamokat.

Összetett végeredmény MX2, Kaplice:
1. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM) – 45 pont
2. Tomas Kohut (Szlovákia, KTM) – 44 pont
3. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 43 pont
4. Richard Sykina (Szlovákia, KTM) – 38 pont
5. Denis Polas (Szlovákia, KTM) – 32 pont

Az MX2-es cseh bajnokság állása 6 forduló után:
1. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 280 pont
2. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM) – 225 pont
3. Richard Sikyna (Szlovákia, KTM) – 178 pont
4. Dusan Drdaj (Csehország, Yamaha) – 178 pont
5. Patrik Liska (Csehország, Yamaha) – 175 pont

Címkék: Szvoboda Bence, motokrossz, dobogó, verseny, bajnokság, sport