Megállt az élet a fiatalok edzésén, amikor a Kaposvári Judo Klub két junior versenyzője, Kozma Ákos és Boros Bence egymásnak feszült. A két judostól sokat tanulhatnak a kicsik, hiszen mindketten nagy nemzetközi versenytapasztalattal rendelkeznek. A közelmúltban Kozma Ákos a cseh fővárosban, Prágában megrendezett Európa Kupa viadalon lett aranyérmes. A 66 kg-os cselgáncsozó viszonylag könnyen jutott el a döntőig, igaz az egyik cseh versenyző ellen a hazai pályát is le kellett győznie.

-A második mérkőzésen egy hazai, egy cseh versenyzővel küzdöttem. Ott egy kicsit lejtett a hazai pálya. Golden score-ig ment a mérkőzés, és ott el tudtam dobni egy wazari-val. A következő egy német srác ellen volt. Az viszonylag hamar megvolt, tudtam uralni a meccset simán, és meg nyertem - mondta Kozma Ákos.

A judosra ezt követően a négy között egy holland judós várt, aki ugyancsak nem okozott gondot neki, majd a döntőben spanyol ellenfele sem talált fogást rajta.

null

Kozma klubtársa, Boros Bence is sikeres hónapot zárt júliusban. A szintén 66 kg-s judózó egy ezüstéremmel gazdagodott a Portugáliában megrendezett Egyetemisták és Főiskolások Európa-bajnokságán.

Boros Bence egy francia, egy holland és egy német versenyzőt legyőzve jutott döntőbe. Utolsó küzdésén egy montenegrói cselgáncsozó várt rá, akit most nem tudott legyőzni, ám megfogadta, hogy ha a közelgő Eb-n összekerülnek, visszavág neki.

A két kaposvári judós a Európa Kupa sorozatban elért eredményeik alapján kivívták az Európa-bajnokságon valól részvételt. Emellett ráadásul fél lábbal már a vb-re is kijutottak, de előbb még a kontinensviadalon kell helytállniuk, szeptember 15-étől a szlovéniai Mariborban.

Címkék: judo, siker, sport