Az SKC sportigazgatója, Pitz András nyitotta a beszédek sorát, előbb ismertette a klub célkitűzéseit a 2017/2018-as szezonra, majd bemutatta a szakmai stábot és a játékoskeretet - “Az, hogy idáig eljutottunk, hogy ilyen kaliberű játékosok ülnek itt és ilyen profi szakmai stábot sikerült összerakni, az a klubmenedzsment egyéves munkájába került. Tavaly rengeteg támadás ért minket a jelennel kapcsolatban, de a mi szemünk előtt már akkor is az építkezés lebegett. A legfontosabb az első dominó ledöntése volt, mely Lars Rasmussen szerződtetését jelentette. Az ő neve nagyon jól cseng a nemzetközi kézilabdában, és nélkülözhetetlen szerepe volt abban, hogy megtudtuk tartani kulcsjátékosainkat, és ide tudtunk hozni nagyon komoly kaliberű kézilabdázókat is. A klub egyértelmű célkitűzése a jövő évre nézve, hogy visszakerüljön a nemzetközi elitbe, és versenyben legyen Magyarország legjobb csapataival.”

A folytatásban a csapat vezetőedzője, Lars Rasmussen vette át a szót: “A klubvezetés nagyon meggyőző és jövőbe mutató célokat vázolt fel számomra, amelyek rövid idő alatt engem is meggyőztek. Elmondhatom, hogy a közös munka és a körülmények minden képzeletemet felümúlták. Az én edzői filozófiám alappillére a csapatszellem és a kohézió, ha ez megvan, akkor ilyen kaliberű játékosokkal sikeresek leszünk. Tisztában vagyunk riválisaink játékerejével, és bár nagyon erős a magyar bajnokság, minden, hangsúlyozom minden csapat ellen pontok megszerzéséért fogunk a pályára lépni. Lehet, hogy nem mindig fog sikerülni, de ha a hozzállásunk rendben lesz, akkor elégedett leszek.”

Németh Csilla szólalt fel a játékosok közül, a válogatott jobbátlövő a legrégebb óta SKC mezben játszó játékos: “Úgy gondolom, hogy nagyon megváltoztak a dolgok Siófokon. Mióta itt játszom, nem volt még ennyire szervezett a szakmai stáb és nem volt még ilyen erős játékoskeret. Egyértelmű célunk az, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzünk.”

A Vardar Skopjéból érkező Sanja Damnjanovic zárta a beszédek sorát. A szerb játékos arról beszélt, hogy mi motiválta abban, hogy Siófokra igazoljon: “Két év után úgy éreztem, hogy el kell hagynom a Vardart, és szerettem volna ismét egy komoly erősségű bajnokságában játszani a dániai évek után. Amit az SKC vezetősége felvázolt nekem célként, az meggyőző volt. Az öltözői hangulat kifogástalan, úgy érzem, hogy pillanatok alatt egy csapattá értünk. Nyilván az eredmények majd sok mindent meghatároznak, de eddig minden rendben van."

Címkék: SKC, kézilabda, Siófok, Balaton, sport