Az utolsó hosszokat úszták a héten az ifjúsági vb előtt az 1.MCM-Diamant Adorján SE uszonyosai. A 13 fős magyar csapatból öt főt a kaposvári egyesület ad, a somogyiak pedig nem is esélytelenül utazhatnak Oroszországba.

"Ez a korosztály jobb mint az átlag. Közel egykorú a csapat, egymást segítik és épp ezért bármire képesek lehetnek" - mondta a verseny előtt Kovács László, az egyesület mesteredzője.

Stadler Bence egy évvel ezelőtt harmadik lett élete első ifi vb-jén. A dobogóról pedig most sem szeretne lemaradni.

"200 méteres uszonyos gyorson mindenképpen szeretnék dobogón végezni, de 400 méteren is próbálom majd odatenni magam. Az utolsó hétre összekaptam magam, előtte kicsit nehezen ment a felkészülés, de most már egyre jobb formában érzem magam" - tette hozzá Stadler Bence.

Fazekas András tavaly egy ötödik helynek örülhetett Franciaországban. Idén viszont nem csak egy számban szeretne maradandót alkotni. Az ifjú uszonyos-úszó attól sem tart, hogy rögtön az első versenynapon bizonyítania kell.

"Akkor még frissek leszünk, fejben nagyon kell majd figyelnem, de talán előny lehet, hogy rögtön az első nap leúszom a főszámomat" - válaszolta kérdésünkre Fazekas András.

A Fazekas - Stadler páros mellett Semostyán Róbert is rajthoz áll majd Tomszkban, a hölgyeket pedig Stadler Csenge és Hamlin Dorothy képviseli majd. Az idei junior uszonyos és búvárúszó világbajnokságot július 31 és augusztus 7. között rendezik.

Címkék: világbajnokság, Adorján, uszonyos, sport