Remekül kezdte a Rákóczi a találkozót. Sóron Tibor már az első percekben célba vette a kaput, előbb az oldalhálót, majd a felső lécet találta telibe, utóbbinál véleményes, hogy a gólvonal elé vagy mögé pattant-e a labda, végül a játékvezető nem ítélt gólt.

A támadó újabb kapufája azonban jelezte, hogy érik a vezető találat, ami nem is váratott sokáig magára: Böjte Patrik jobboldali beadása ugyanis a kapufa segítségével a hálóban kötött ki. A szünet előtt előbb Andorka Péter, majd Ivancsics Gellért fejese jelentette veszélyt a horvátok kapujára, de maradt az egygólos előny.

A második játékrész elején Ludánszki Bence beadására jó ütemben érkezett Andorka Péter, aki szép mozdulattal juttatta a hálóba a labdát. Nem sokkal később Rajczi Péter a felső kapufa segítségével szerezte meg újabb kaposvári gólt, majd egy egyéni akció végén Herzsenyák Áron is bevette a kaproncaiak kapuját (4–0).

Artner Tamás: Egy nagyon lelkes horvát csapat ellen léptünk pályára. Kombinatívan, s helyenként jól is játszottak a fiúk, számos szép támadást vezettek, sok helyzetet alakítottak ki, így megérdemelt a győzelem. A begyakorolt támadásvariációkat viszont láttam a pályán. Úgy érzem, hogy egy ilyen sebességű együttes ellen már jól tudtunk futballozni, viszont nekünk ennél nagyobb sebességi fokozatban kell majd játszanunk, így van még hova frissülni és fejlődni.

Kaposvári Rákóczi FC–NK Koprivnica 4–0 (1–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 250 néző. V.: Barna G.

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Lakatos G. (Szabó A, a szünetben), Bakos (Fodor M., a szünetben), Hadaró (Tóth O., 61. p.) – Nagy J. (Fonyódi, 61. p.), Böjte (Szakály A., a szünetben), Ur (Ludánszki, a szünetben), Ivancsics (Nagy K., a szünetben), Kollega K. (Vajda R., a szünetben) – Androka (Rajczi, 56. p.), Sóron (Herzsenyák, 56. p.). Vezetőedző: Artner Tamás.

NK Koprivnica: Kurtanjetek – Tucakovic, Marginasa, Tuba, Kolar – Srbljimovic – Plavsic, Carasic, Meburecan, Rajic – Jambrusic. Csere: Pavlovic, Lopatnik, Novak, Sminderovac, Sugic, Rovancic, Sokec, Mavaluk. Vezetőedző: Josip Omrcen Ceko.

Gólszerzők: Böjte (30. p.), Andorka (54. p.), Rajczi (62. p.), Herzsenyák (78. p.).

Címkék: gól, meccs, rákóczi, sport