Immáron ötödik alkalommal mérhették össze kitartásukat és erőnlétüket a kaposvári Deseda-tónál - a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Nagyatádi Triatlon és Szabadidősport Egyesület szervezésében - a belügyi szervek sportolói.

Magyarország egyik leghosszabb mesterséges tavának gátjánál rajtoltak el az egyéni versenyzők és a váltók első tagjai. A Deseda vizében hétszázötven métert tempóztak az indulók. A mezőny leggyorsabb úszója nem sokkal több, mint tizenhárom perc után lépett a stégre. Ezt követően a depóban kerékpárra pattantak, hogy 20 kilométert tekerjenek a Toponárt és Kaposfüredet összekötő úton. A versenyzőket próbára tette a két, egyenként tíz kilométeres kör, a dombos terep. A száznyolcvan méteres szintkülönbség igencsak kivett a versenyzők erejéből. A triatlon harmadik részében futócipőre váltott a 29 egyéni induló, valamint a hét váltó harmadik versenyzője. A végén 5 kilométer futás várt a sportolókra a Deseda partján.

Eredmények a képgaléria alatt.


a somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételeia somogyi katasztrófavédők felvételei
a somogyi katasztrófavédők felvételei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Férfi felnőtt I.:

1. Németh Sándor

Férfi felnőtt II.:

1. Bodnár Gergely
2. Domján Iván
3. Nógrádi Balázs
4. Takács Péter
5. Kulcsár Zsolt
6. Somogyi Tamás – Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
7. Tamás László
8. Németh Norbert
9. Tima Norbert

Férfi szenior I.:

1. Tulipán Attila
2. Zalotai Norbert
3. Káli Sándor
4. Pepó János
5. Hajnal László
6. Tabajdi József
7. Nagy-Mengyi Ferenc
8. Czigány Andor
9. Bánfi András
10. Szabados László

Férfi szenior II.:

1. Hajdu Gábor

Női abszolút:

1. Antalicz-Gergelics Natália (SMKI)
2. Gyöngy Krisztina
3. Istványi Nóra
4. Hajdu Zsófia
5. Dezső Csilla

Váltó:

1. Borsod-Abaúj-Zemplén MKI
2. Bács-Kiskun MRFK 1.
3. Bács-Kiskun MRFK 2.
4. Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Antalicz-Gergelics Natália, Antalicz Loránd, Mészárosné Szalontai Szilvia)

Női váltó:

1. Police Gang (Baranya MRFK)
2. Békés Angyalok (Békés MKI)
3. BAZ MKI

Címkék: belügy, futás, triatlon, kerékpár, Deseda, úszás, sport