A 28 esztendős, 178 centi magas sportolónő nem ismeretlen a magyar mezőnyben: korábban három szezont húzott le az NB I-ben, és nem is akármilyen eredményeket ért el. Iricanin a szerb bajnokságban eltöltött évek után a 2012/2013-as szezonban, Finnországban szerepelt, és az ottani pontvadászat egyik legjobbja volt.

Ezt követően szerződött Békéscsabára, ahol az egyik alapemberévé nőtte ki magát az első alkalommal bajnoki címet, illetve Magyar Kupa-bronzérmet szerző együttesnek.

A kiváló statisztikai mutatókat is felmutató játékos ezután két évig Újpesten ütötte a labdát, és mindkét szezont bajnoki bronzéremmel zárta, illetve egy Magyar Kupa-harmadik hely is összejött 2015-ben. Ráadásként a lilák csapatkapitányi tisztét is betöltötte.

Iricanin az elmúlt hónapokban újra Szerbiában, az MD Zrenjanin csapatában szerepelt, most pedig ismét Magyarország felé veszi az irányt.

nevena iricanin

- Szimpatikus volt a kaposváriak ajánlata; tetszett, hogy hosszú távon gondolkodnak, és komoly terveket vázoltak fel - nyilatkozta Nevena Iricanin. - Kellemesek az emlékeim Magyarországról, így örülök, hogy újra megmutathatom magam ebben az egyre erősödő és egyre magasabb színvonalú bajnokságban. Lényeges szempont volt, hogy nem leszek túl messze az otthonomtól sem. Számomra nagyon fontos, hogy sikeresen kommunikáljak azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom majd. Az első lépések alapján biztató a helyzet: úgy érzem, jó döntést hoztam - tette hozzá a szerb légiós.

Az egyesület közleményében kitért arra: fontos cél, hogy a mérkőzésekre kilátogató nézők száma tovább növekedjen. Ehhez nem csak ütőképes, a korábbinál jobb eredményeket elérő együttes kialakítása kell, hanem olyan egyéniségekre is szükség van, akik miatt szívesen ellátogatnak a kaposváriak a városi sportcsarnokba. Ennek is köszönhető a szerb röplabdázó szerződtetése. 

Érdekesség, hogy Iricanin Újpesten együtt játszott a Diamant két nyári szerzeményével, a válogatott centerrel, Leidgeb Noémivel és a tehetséges feladó-átlóval, Háfra Dominikával.

Címkék: nevena iricanin, átigazolás, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, sport