A válogatott center, Leidgeb Noémi, a két év után hazatérő Harmath Zsófia és az Újpestről érkező Háfra Dominika után újabb neves játékos szerződtetését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése.

A következő szezonban somogyi színekben folytatja pályafutását a feladó Lutter Liza, aki a fővárosi MTK-ban töltötte a legutóbbi két szezont.

A 25 éves sportolónő a Vasasban nevelkedett és ért el sikereket: a piros-kékben eltöltött kilenc idény alatt az összes korosztályban bajnoki címet ünnepelhetett, míg a felnőttek között két bajnoki ezüstöt nyert. Részt vett a rotterdami ifjúsági Európa-bajnokságon és tagja volt a szerbiai junior Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak is.

Ezt követően négy évig erősítette a gödöllőieket, ahol a nemzetközi porondon is kipróbálhatta magát, a legutóbbi két szezonban pedig az MTK játékosa, utóbb csapatkapitánya is volt.

Az állattenyésztő mérnök végzettségű sportolónő az új kihívás miatt választotta a Diamant gárdáját, és abban bízik, hogy az együttes eléri majd a célját, vagyis bekerül a legjobb hat közé a 2017/2018-as évadban.

Címkék: feladó, Lutter Liza, Diamant, Kaposvár, sport