Fresnapf 170919-170929 hirdetés
2017.09.23 - Szombat
Tekla
10ºC / 17ºC
Napos

Lutter Liza érkezik a Diamanthoz 2017. Június 13. - Kedd 11:29 | Címkék: KAPOSVÁR, Lutter Liza, feladó, Sport, Diamant

A tehetséges feladó az MTK-ból igazolt Kaposvárra.

A válogatott center, Leidgeb Noémi, a két év után hazatérő Harmath Zsófia és az Újpestről érkező Háfra Dominika után újabb neves játékos szerződtetését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése.

A következő szezonban somogyi színekben folytatja pályafutását a feladó Lutter Liza, aki a fővárosi MTK-ban töltötte a legutóbbi két szezont.

A 25 éves sportolónő a Vasasban nevelkedett és ért el sikereket: a piros-kékben eltöltött kilenc idény alatt az összes korosztályban bajnoki címet ünnepelhetett, míg a felnőttek között két bajnoki ezüstöt nyert. Részt vett a rotterdami ifjúsági Európa-bajnokságon és tagja volt a szerbiai junior Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak is.

Ezt követően négy évig erősítette a gödöllőieket, ahol a nemzetközi porondon is kipróbálhatta magát, a legutóbbi két szezonban pedig az MTK játékosa, utóbb csapatkapitánya is volt.

Az állattenyésztő mérnök végzettségű sportolónő az új kihívás miatt választotta a Diamant gárdáját, és abban bízik, hogy az együttes eléri majd a célját, vagyis bekerül a legjobb hat közé a 2017/2018-as évadban.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás