Három fordulóval a bajnokság vége előtt már eldőlt, hogy a Rákóczi a harmadik helyen végez a szezonban. A bajnok Győri ETO és a második Érd mögött végeztek Artner Tamásék, ami újoncként remek teljesítmény, ha a hátteret és a célokat nézzük, no meg az őszi szereplés nagyrészét, akkor lehet bennünk hiányérzet. A Gyirmót második csapata ellen viszont csak egy cél lehet, a győzelem. Hujber Tamás számára pedig a gólkirályi cím a tét.

- Azt gondolom, hogy már megvan a gólkirályi cím, három góllal vezetek, akik mögöttem vannak, úgy tudom, már nem játszanak az utolsó fordulóban, ez volt a célom a bajnokság elején is, hogy gólkirály legyek, és meg is van - mundta Hujber Tamás.

A csapat legeredményesebb játékosa 19 gónál tart, és előfordulhat, hogy visszarendeli nevelőegyesülete, az MTK. Mivel a kék-fehérek kiestek az élvonalból, magyar játékosokkal szeretnének visszajutni. Torghelle Sándor helye pedig a jelek szerint megüresedik.

A kaposváriak nemcsak a szezontól, hanem a Cseri úti pályától is búcsúznak a Gyirmót ellen, mivel ősszel már a megújult Rákóczi stadionban folyhatnak az NB III-as mérkőzések. Addig azonban még vár a csapatra egy hazai mérkőzés, ahol illene kiszolgálni a szurkolókat.

A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik, a találkozó után kerül sor a bajnoki bronzérmek átadására is, a zöld-fehérek tehát éremmel vonulhatnak a nyári pihenőre.

Címkék: gyirmót, szezon, rákóczi, sport