Az „A” kategóriában versenyző táncosok már számos hazai versenyt tudnak a hátuk mögött, és külföldön is felvették a versenyt vetélytársaikkal. Április 2-án Soroksáron a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén első alkalommal vett részt az egyesület. A színvonalas táncversenyre a rutinosabb versenyzők neveztek, és elégedetten tértek haza, mivel a pontszerzős versenysorozaton minden indulójuk megszerezte a kvótát a nemzetközi szerepléshez.

Folytatásként május 6-7-én Zágrábban az International Dance Open nemzetközi táncverseny résztvevőiként léphettek színpadra, ahol a szervezők 25 országból 4500 táncost, 400 egyesületet sorakoztattak fel.

Itt a lányok 8 koreográfiával mutatkoztak be. Horvátországból 5 arannyal, 1 bronzzal, egy negyedik és egy ötödik hellyel tértek haza, így hat fő sikeresen kvalifikálta magát az októberi római világbajnokságra.

Ezt követően április 29-én itthon, Kaposváron rendezte meg az egyesület a II. Crystal Kupa Tavaszi Országos Táncversenyt, melyen az ország különböző részeiről több mint 300 versenyző és 11 egyesület képviseltette magát. A Crystal SC 23 koreográfiával indult; a legkisebbektől a felnőtt korcsoportig, szinte minden versenyszámban. A zsűri döntése alapján méltán lehetnek büszkék magukra, hiszen 61 aranyérmet és 8 különdíjat szereztek.

Az egyesület sportolói május 14-én Pécsen, az Aranyszalag Kupán indultak, ahonnan 32 aranyérmet és 3 különdíjat hoztak el. Ez a kupa kiváló főpróbának bizonyult az Országos Bajnokság előtt, amelyet a Magyar Látványtánc Sportszövetség „A” kategóriában május 20-21-én bonyolított le.

Ez a hétvége egy sikertörténet volt, mivel több táncos is magyar bajnoki címet harcolt ki magának. Az OB-n szombaton 10, vasárnap 3 koreográfiával szerepeltek az egyesület tagjai. A szombati megmérettetésen 17 aranyat, és 2 különdíjat gyűjtöttek be.

A versenyen az edző, Takács-Békési Zsanett egy igen megtisztelő díjat, a Látványtáncok Mestere díját kapta meg!

Az egyesület tagjai tovább folytatják a szakmai munkát, mert 2 komoly verseny előtt állnak. Először a június végén megrendezendő Budapesti Európa Bajnokságra készülnek, majd ősszel a Római Világbajnokságon vesznek részt.

Eredmények: Szóló: Takács Dalma – Glory -1. hely Rácz Dorottya – Gravitáció -1. hely és különdíj! Máté Petra – Impossible – 7. hely Szücs Boglárka – Santa Baby – 5. hely Duó – Trió: Takács Dalma, Rácz Dorottya – Alibi – 1. hely Juhász Kata, Szerafin Luca – Dangerous – 3. hely Polák Boglárka, Szücs Boglárka, Balog Larina – Bűvölet – 1. hely és különdíj! Csoport: Lights Off – 1. hely Tagjai: Takács Dalma, Rácz Dorottya, Máté Petra, Polák Barbara, Juhász Kata, Németh Dorina, Szerafin Luca, Fülöp Kitti Mariann, Biczó Lili. Kezdet: – 5. hely Tagjai: Kiss Tamara, Máté Veronika, Budavári Dóra, Kovács Beatrix. Formáció: Tövismadarak – 2. hely Tagjai: Polák Boglárka, Balog Larina, Szücs Boglárka, Sipos Dorottya, Varga Jázmin, Tallián Liza, Herczeg Fruzsina, Ságvári Dorina, Mányoki Fanni, Horváth Réka, Kausz Kitti, Csapó Anna, Csontos Dorina, Pálmai Eszter. A második napon még 3 versenyzőjéért izgulhattunk, akik szintén megmutatták, hogy érdemesek az Európa Bajnokságon való indulásra. Szóló: Balog Larina – Aloha – 1. hely Juhász Kata – Honeymoon – 1. hely Fülöp Kitti Mariann – Inkognitó - 1. hely

A felkészítést segítették: Kelemen Brigitta, Márvai Csenge, Orosz Zsuzsa és Horváth Rebeka.

Címkék: crystal sc, eredmények, kaposvár, sport