Nagyszerűen sikerült a második versenynap a Kaposvári Röplabda Akadémia-Fino korosztályos együttesének az Országos Ifjúsági Bajnokság nyíregyházi hatos döntőjében. Varga Péter tanítványai délelőtt sikerrel vették a MAFC-Felsőváros elleni negyeddöntőt, és 3:0 arányú győzelmüknek köszönhetően a döntőbe jutásért léphettek pályára a Dunaferr ellen. A csapat így vasárnap délután az aranyéremért küzdhet majd a kecskemétiekkel.

röak oib

„A pénteki nap után, ahol egyébként a kitűzött célokat elértük, ott folytattuk a tornát, ahol a Kecskemét ellen befejeztük. Precíz, koncentrált játékkal, szinte hiba nélkül teljesítve nyertük meg a szombati mérkőzéseinket. A legszebb az egészben, hogy folyamatosan javuló tendenciát mutatva játszunk. Remélem, nem szakad meg ez a sorozat, és a lehető legjobbat nyújtjuk majd a vasárnapi döntőben” – mondta a meccs után a kaposváriak egyik kulcsjátékosa, Kalmár Ákos.

A csoportkörben a Kecsemét szoros csatában gyűrte le a RÖAK fiataljait. Remélhetőleg vasárnap sikerül visszavágni a nagy ellenfélnek.

Címkék: oib, röak, ifjúsági, fino, bajnokság, röplabda, sport