2017.08.23 - Szerda
Bence
12ºC / 26ºC
Napos

Kaposváron jutott tovább a Falco 2017. Május 19. - Péntek 20:33 | Címkék: Falco, Szombathely, Sport, Kosárlabda, Kaposvári KK

Bár óriásit hajrázott végül vereséget szenvedett a KKK a negyeddöntő negyedik felvonásán. Hendleinék így a hetedik helyen fejezték be a 2016/2017-es bajnokságot.

Nem volt túl nagy a tempó a találkozó elején, mindkét csapat rendre felállt védelemmel találta szemben magát támadásainál. Eleinte a hazaiak álltak előrébb pár ponttal, majd a játékrész hetedik percére Váradi ziccerével a meccs folyamán először a vasiak kezébe került a vezetés. Rengeteg volt a fault az első tíz percben, nagyjából a negyed felénél már bónuszban volt mindkét csapat. A játékrész hátralévő felében hol egyik, hol másik csapat vezetett. Fél perccel a vége előtt Fodor 2+1-e után úgy festett, egállal zárul a negyed, de Govens másképp gondolta ezt, s az utolsó másodpercekben egy ziccerrel 24-26-ra módosította az állást.

Álomszerűen kezdődött a második etap vendég szempontból. Zigeranovic és Govens szállította a pontokat, s mivel csak Cooke tudott ezekre felelni a túloldalon, jött is a hazai időkérés a 8-3-as Falco-rohanás után. A félidőben durván nyerte a Szombathely a lepattanócsatát: kétszer annyi labdát szedtek le, mint a hazaiak, ráadásul a támadópattanókat is szorgosan gyűjtögették, ezekből pedig esett is jó pár második szándékból szerzett pont. A kaposváriak azonban nem csak a játék ezen elemében nem nyújtottak jót a második negyedben, a periódus utolsó öt percében pontot sem tudtak szerezni. Szépen lassan meg is lógott a Falco, Zigeranovic büntetője után pedig már fel is harsant a "Tíz! Tíz! Tíz!" a vendég szektorból. A félidőt végül 45-33-ra nyerte a Szombathely.

A térfélcsere után néhány gyors kosárral zárkózni kezdett a Kaposvár, de a lendület hamar elfogyott. Ez első sorban Govensnek és Zigeranovicnak volt köszönhető, ugyanis amikor kezdett nagyobb lenni a gond, ponterős játékkal húzták ki csapatukat a bajból. A Zigenarovic-show később is folytatódott, a Falco épp az ő triplájával érte el a húsz pontos különbséget (41-61). A szombathelyiek kezdték teljesen bedarálni a hazaiakat. Több labdát is szereztek a negyed vége előtt, támadásban pedig jól járt a labda, és sokkal könnyebben szereztek kosarakat, mint ellenfelük.

Az utolsó negyed 51-67-es állásról kezdődött meg, Wisseh pedig parádézott az első percekben. Egymaga szerzett nyolc pontot, melyre csak Govens hármasa érkezett válaszul. Hiába voltak még így is messze a somogyiak a Falcótól, a negyedik percben azért időt kért Sekulovic. Feszült volt a hangulat a pályán, kétszer is összeszólalkoztak a játékosok, de szerencsére inkább a játékkal foglalkoztak a felek a folytatásban.

Többször is közelebb ért eztán a KKK a Szombathelyhez, de amikor egy kisebb lélektani határt kellett volna átlépniük, mindig jött egy hiba a támadásban, valamint egy szombathelyi kosár. A végére így is tízen belülre értek a somogyiak, és az utolsó percben természetesen már a kaposvári faultok is megszaporodtak, de kései volt a hajrá, hiába esett be több kaposvári tripla is.

A Falco végül 84-77-re nyert, s ezzel 3-1-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe, a Kaposvár pedig a hetedik helyen fejezte be a szezont.

Nézzék meg az utolsó pillanatokat és a főszereplők értékelését!

Kaposvári KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 77–84 (24–26, 9–19, 18–22, 26–17)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok,
V.: Földházi T., Cziffra Cs., Török R. (dr. Páli K.)

Kaposvár: Wisseh 11, Fodor 10, Frazier 17/6, Cooke 14/6, Hendlein 14. Csere: Simms 7, Baki 3/3, Papp 1, Grebenár -.

Falco: Govens 23/3, Váradi 6, Barham 4, Pustahvar 14/9, Tóth N. 6. Csere: Medford 11/3, Zigeranovic 18/3, Kovács P. -, Bognár 2.

Kipontozódott: Fodor (40. perc), ill. Govens (38. perc).

A párharc végeredménye: 3-1 a Falcónak.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás