A Falco-Vulcano Energia KC–Kaposvári KK párharc harmadik mérkőzésén eldől, hogy melyik alakulat kerül ismét előnybe a valamelyik fél harmadik győzelméig tartó sorozatban.

A pazar, ámde igen fárasztó játékkal kivívott győzelem után nem maradt sok idő a pihenésre, hiszen kedden este a vasi megyeszékhelyen újra pályára szólítják a somogyi alakulatot. Az egyik legfontosabb tényező Fekete Ádám vezetőedző legénysége szempontjából, hogy szombaton letöltötte – kiállítás miatti – egymeccses eltiltását Kenneth Simms, így ismét csatlakozhat társaihoz.

Remélhetőleg ott folytatja majd az amerikai center, a múlt héten abbahagyta, vagyis remek teljesítménnyel rukkol elő. Mind pontjaira, mind pedig a lepattanózására, védekezésére nagy szükség lesz. A szombathelyiek elmúlt szezon óta tartó hazai veretlenségi sorozatát csak akkor tudják megszakítani a kaposváriak, hogy a kezdettől azzal a hittel és hozzáállással kosárlabdáznak, ahogy ezt tették a párharc második meccsén is.

A teher ezúttal biztosan a vasiakon lesz, akik otthonukban nem hibázhatnak, ellenkező esetben akár pénteken lezárhatja a sorozatot a Kaposvári KK. 

Kövessék élőben az összecsapást a szombathelyiek jóvoltából!

Címkék: falco kc szombathely, kosárlabda, kaposvári kk, sport