Fresnapf 170919-170929 hirdetés
2017.09.26 - Kedd
Jusztina
11ºC / 20ºC
Erősen felhős

Megvan az egyenlítés, irány Szombathely 2017. Május 13. - Szombat 20:27 | Címkék: Győzelem, KAPOSVÁR, Falco, Sport

Bravúros győzelemmel egyenlített a Kaposvári KK a Falco ellen a bajnoki negyeddöntőben.

Az előző elődöntős mérkőzésen kiállított Simms egymeccses eltiltását töltötte, Fekete Ádám vezetőedzőnek így kényszerűségből változtatni kellett kezdőötösén. Emiatt Fodor Márton lépett pályára a Kaposvári KK együttesében. 

A kaposvári oldalon a volt szombathelyi Frazier nyitott duplával és nem kellett sokat várni Wisseh első triplájára sem. Jól védekeztek a hazaiak, hiszen nagyot harcolva csupán négy pontot kaptak az első öt percben. Govens dupláival zárkózott a Falco, amely Medford bravúros találatával 14–13-ra jött fel a negyed végére.

A szervezetten kosárlabdázó somogyiak jól tartották magukat, a 12. percben Medford kapott technikait, mert a játékvezetőnek hajította a labdát. Cooke triplájával húzott el a Kaposvár, jött is Szekulovics időkérése a 13. percben. Hendlein folyamatosan nagy csatát vívott a palánkon alatt, neki kellett ötös poszton birkózni Simms helyén. Baki gyors ziccere már a 27–17-es előnyt jelentette, és Grebenár is pontokkal szállt újra harcba. Govensre azonban mindig számíthattak a vendégek, akik 37–30-ra zárkóztak fel a szünetig.

Wisseh remek passza után Hendlein zsákolásával indult a harmadik negyed, s rövidesen Zsigeranovicsot is pályára küldte edzője. Govens triplájával faragott hátrányán a Falco. Mindkét edző korán változtatni kényszerült, mert Cooke, Govens és Medford is megkapta negyedik faultját.

A záró szakasz tizenkét pontos kaposvári előnnyel kezdődött, de Zsigeranovics fizikai ereje kamatozott a szombathelyieknek. Kockáztatnia kellett Fekete Ádámnak, így visszaküldte a kipontozódás szélén álló Cooke, Frazier párost és időt is kért 58–52-nél. A 34. percben Govens kipontozódott, emiatt Medford irányított a szombathelyieknél. Ő sem sokáig, mert amikor odaütött Fodornak a 36. percben ő is begyűjtötte ötödik faultját. Pustahvar hat pontjával zárkóztak fel ismét a vasiak, akik ismét nyílttá tették a meccset. Az utolsó percben Frazier szerzett nagyon okos ziccert, ami el is döntötte a férfias küzdelmet. A valamelyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki negyeddöntő állása: 1–1.

Fekete Ádám:A bajnokság kezdete előtt mondtam, hogy minden győzelemnek örülni kell és nagy dolog, ha valaki a legjobb nyolc közé kerül. Nagy győzelmet arattunk a közönségünk végig buzdított bennünket. Hittek bennünk és mi is hittünk magunkban. Ez volt ma a legnagyobb dolog. Éreztem a játékosokon, hogy átérzik ezt. A szombathelyi első negyedet kivéve az a teljesítmény adott hitet. Büszke vagyok játékosainkra és a közönségünkre is egyaránt.

Szrecsko Szekulovics:Nem kezdtünk olyan jól, mint ahogy korábban szoktunk. Gyengén támadtunk az első negyedben, nem volt ritmusa a játékunknak. Pár kosárlabdázónk nem volt formában. Amikor jobban ment, akkor kicsit visszajöttünk a meccsbe, de negyedik negyedben ismét javított a Kaposvár és nyerni tudott.

Kaposvári KK–Falco Vulcano Energia KC Szombathely 78–71 (14–13, 23–17, 21–16, 20–25)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Kapitány G., Szabó G., Vida J. Kaposvári KK: Wisseh (11), Fodor M. (5), Frazier (9/3), Cooke (14/6), Hendlein (24). Csere: Grebenár (6), Baki (7/3), Papp P. (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Falco KC Szombathely: Govens (21/3), Váradi B. (9/3), Barham (11), Pustahvar (8/3), Tóth N. (7). Csere: Bognár K. (-), Medford (3), Simon K. (-), Kovács P. (4), Zsigeranovics (8). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző Váradi Kornél.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–2, 8. perc: 14–8, 12. perc: 17–13, 17. perc: 29–19, 22. perc: 44–34, 28. perc: 53–43, 32. perc: 58–50, 38. perc: 72–68. Kipontozódott: Baki (a 38. percben), illetve Govens (a 34. percben), Medford (a 36. percben). Jók: Wisseh, Hendlein, Cooke, Baki, Fodor M., Grebenár, illetve Govens, Barham.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás