Több mint egy hónap telt el azóta, hogy a Fino férfi röplabdacsapata megszerezte története 18. magyar bajnoki elsőségét. A válogatott kerettagok azóta már a világbajnoki selejtezőkre készülnek, a fiatalok pedig az U19-es Európa-bajnokság után immár a korosztályos országos döntőkre hangolnak. Mindeközben az egyesület vezetése megkezdte az egyeztetéseket a jövő évi keret kialakításáról.

A Fino Kaposvári Röplabda SE elnöksége úgy határozott, hogy a következő évadra is Demeter Györgyöt kéri fel vezetőedzőnek. A játékoskerettel kapcsolatban friss információ, hogy jól haladnak az egyeztetések a válogatott centerrel, Nagy Józseffel arról, hogy a folytatásban is a somogyiakat erősíti majd.

A szintén válogatott Bozóki Bence, amennyiben nem szerződik külföldre, marad a Fino kötelékében. Bögöly Gábor és Kalmár Ákos, a Kaposvári Egyetem hallgatójaként, minden bizonnyal marad jelenlegi klubjában, velük 2-2 éves szerződést szeretne kötni az egyesület.

A három utánpótlás-válogatott reménységre, Szabó Bencére, Szabó Barnára és Kiss Mátéra természetesen a továbbiakban is számítanak. Az elképzelések között szerepel a keret bővítése, ez az előttünk álló hetek, hónapok egyik komoly feladata lesz - tájékoztatta honlapunkat dr. Borbély Csaba ügyvezető.

Címkék: demeter, fino, röplabda, sport