Megnyerte a playoff első mérkőzését a Falco KC együttese a Kaposvár ellen, amivel 1-0-ra vezetnek az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

A bajnoki negyeddöntő első mérkőzésén vendégként tért vissza egykori sikerei helyszínére Winsome Frazier. Az amerikai játékos ezúttal azonban nem a szombathelyiek, hanem a kaposváriak diadaláért szállt harcba. Edző is szinten is kapcsolódott a két alakulat, hiszen a vasiakkal korábban bajnoki címet nyerő Szrecsko Szekulovics a 2015/2016-os szezonban a somogyi megyeszékhelyen dolgozott. Jól ismerte tehát a kaposvári csapatot, amit bizonyít, hogy a két alakulat tavaly őszi vasi összecsapását kiütéssel, 107–80-ra nyerte együttesével. Igaz akkor Hendlein Roland nélkül és még Durennel állt ki a Kaposvári KK.

Emellett a rájátszás azért, ha úgy tetszik mégis csak más műfaj. A vendégek pedig arra készültek, hogy meglepjék a jóval esélyesebb hazai pályán eddig veretlen szombathelyieket.Simms kosarával indult a meccs, de Barham két triplával válaszolt. A hazaiak szinte minden akcióban csak a triplák lehetőségét keresték, s ebben rendkívül jók is voltak. Barhamot nem tudták tartani a somogyiak, öt perc alatt 12 pontot szerzett. Jött is Fekete Ádám időkérése, de Pustahvar közelijével már a hetedik percre tíz pont fölötti előnyt harcolt ki a Falco. A kihagyott kaposvári helyzetek után rendre hazai találatok születtek, így gyakorlatilag nyolc perc alatt döntő pozícióba kerültek Váradiék.

A folytatásban a különbség csökkentéséért vívott elkeseredett harcot a Kaposvári KK, amely Fodor triplájával 34–22-ig zárkózott. Az újabb eladott somogyi labdák miatt azonban nőtt a Falco előnye, mert Barham hibátlanul dobott távolról. Még a félidő vége előtt eljutott 20 egységig, oroszlánrészt vállalva csapata pontjaiból. Sokkal gyorsabb kosárlabdát játszott a Falco és megérdemelten vonulhatott pihenőre 50–33-as vezetéssel.

Jól rajtoltak a vendégek a harmadik negyedben és két perc alatt tíz pontra csökkentették a hátrányt, de Simms megkapta negyedik hibáját. Frazier második triplája után időt kért Szekulovics is, de Cooke hármasával mégis tíz alá kerültek a somogyiak.

Hét pontos hátránnyal indult a negyedik negyed a somogyiak szempontjából, amit Papp Péter első triplája tovább faragott. Govens nyugtatta meg a hazaiakat újabb pontjaival, ám Cooke és Simms meccsben tartotta a jól védekező kaposváriakat. A 36. percben 71–70-nél Wisseh kipontozódott, és a kritikus pillanatokban hibázó vendégek már nem tudták ledolgozni az újabb hátrányt. A bajnoki negyeddöntő állása: 1–0 a Falco KC javára.

Szombaton 18 órakor a Kaposvári Városi Sportcsarnokban újra összecsapnak a mérkőző felek.

Falco KC Szombathely–Kaposvári KK 82–72 (31–15, 19–18, 14–24, 18–15)
Szombathely, Aréna Savaria, 2600 néző. Vezette: Földházi T., Török R., Boros T.

Falco KC Szombathely: Govens (20/6), Váradi B. (-), Barham (26/15), Pustahvar (14/6), Tóth N. (2). Csere: Zsigeranovics (8), Medford (7/3), Bognár K. (5). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző Váradi Kornél.

Kaposvári KK: Wisseh (8), Frazier (14/6), Cooke (19/9), Hendlein (5/3), Simms (18). Csere: Fodor M. (5/3), Baki (-), Papp P. (3/3). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–2, 8. perc: 22–9, 12. perc: 32–17, 17. perc: 45–24, 22. perc: 50–37, 28. perc: 60–52, 32. perc: 68–62, 38. perc: 76–72. Kipontozódott: Wisseh (a 36. percben), Simms (a 40. percben). Jók: Barham (a mezőny legjobbja), Govens, illetve Cooke, Simms.

Delfinek.hu

Címkék: falco kc szombathely, kaposvári kk, kosárlabda, sport