Április utolsó napjaiban halt meg Hatta István, a Kaposplast női csapatának volt edzője, aki játékosként számos serdülő és ifi, városi és megyei bajnoki címet nyert. Péter Aladárral párosban országos vidék-bajnoki ezüstérmet szerzett.

1978-ban a Kaposplast női csapatának edzője lett. Bár a klubnevek változtak, de irányításával 1987-2006 között szerepeltek az NB-I-ben.

Ennek „A” csoportjában voltak ötödikek és szerepelhettek az ETTU kupában is, ahol a tizenhat közé jutottak 1991-ben.

null

A napokban hunyt el ifj. Varga János is. Az asztaliteniszező 1978 és 2000 között ötvennél is több megyebajnoki címet szerzett, egyéniben és párosban egyaránt.

A dunántúli ifjúsági páros verseny bronzérmese 1980-ban, az országos ifjúsági ranglista verseny egyéni győztese 1982-ben, második és harmadik helyezettje 1983-84-ben.

Somogy megye első aranyjelvényes ifjúsági férfi asztaliteniszezője volt.

1982-2005 között hatszor volt tagja az NB-II-ben bajnokságot nyerő csapatnak. 1986-87-ben felnőtt II. osztályú egyéni ranglista verseny kétszeres bronzérmese.

Tagja volt az 1986-ban NB I B-ben első helyezett, egyben Somogyban „Az Év csapatának” választott együttesenek.

Címkék: Hatta István, ifj. Varga János, asztalitenisz, sport