Jöjjön egy kis matek. A legegyszerűbb forgatókönyv az, ha a KKK nyer a Pécs ellen a középszakasz utolsó fordulójában. Ebben az esetben ugyanis a kaposváriak minden további számolgatás helyett a hetedik helyen zárnak a középszakaszban. Csupán egy helyet veszítve, a másodikként végző felsőházi csapat ellen – természetesen pályahátrányból – folytathatnák a bajnokságot a legjobb négy közé kerülését. 

Ha a vendég Pécs nyer, akkor csak abban az esetben marad esély a felsőház elérésére, amennyiben a Kecskeméti TE-Duna Aszfalt csapata elbukik Sopronban. Akkor a Naturtex SZTE Szedeák és a Kaposvári KK ugyancsak 18-18 győzelemmel állna. A két alakulat között az egymás elleni középszakaszbeli eredmény számít a helyezések eldöntésénél. A két alakulat találkozóin előbb a somogyi megyeszékhelyen 70–66-os hazai diadal született, majd a Tisza-partján a Szeged nyert 88–77-re. Emiatt a utóbbiak a hetedik, míg a kaposváriak a nyolcadik, még rájátszást érő helyen zárnának.

Hendleinék számára a legrosszabb forgatókönyv akkor valósulna meg, ha két idegenbeli siker születne a két középházi záró meccsen. Akkor a hatodik helyezett Pécs mögött egyformán 18-18 győzelemmel állna a Kecskemét, a Szedeák és a Kaposvár KK is. A szabályok értelmében ekkor úgynevezett mini tabella rangsorolna, amely végzetes lenne a kaposváriaknak...

A közvetítésnek vége

  • 08:44:31

    Új esemény

    18 órától minden kiderül!

  • 17:54:27

    Új esemény

    Nagy szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat!

  • 17:56:00

    Új esemény

    A középház utolsó körében sorsdöntő mérkőzés vár a Kaposvári KK csapatára, amely a már biztos hatodik helyen záró PVSK-t látja vendégül.

  • 17:56:32

    Új esemény

    A somogyiaknak mindenképp nyerniük kell ahhoz, hogy bebiztosítsák helyüket a rájátszásban, vereség esetén a már búcsúzó Sopron Kecskemét elleni sikerére lenne szükségük playoff-ba jutáshoz a hazaiaknak.

  • 17:57:59

    Új esemény

    A csapatok már javában melegítenek, már csak percek vannak vissza a kezdésig. Mindkét oldalon vállalta minden játékos a szereplést, így egy férfias, kemény küzdelemben dőlhet el a KKK sorsa.

  • 17:59:36

    Új esemény

    A csapatok már a pályán, lássuk is hát a kezdőket!

  • 18:00:21

    Pécsi VSK

    Csirke Ferenc kezdőjében Nelson, Supola, Smith, Budimir és Sejfic kapott helyet.

  • 18:00:54

    Kaposvári KK

    Hazai oldalon a Wisseh, Frazier, Cooke, Hendlein, Simms ötös a pályán.

  • 18:01:32

    Új esemény

    Egy perc után 4-3 áll a táblán, Hendlein kétszer, Smith egyszer volt eredményes.

  • 18:01:46

    Kaposvári KK

    Aztán Hendlein harmadszor is betalál, 6-3.

  • 18:03:19

    Új esemény

    Frazier kosara után Budimir dobott ziccert a túloldalon. 8-5.

  • 18:04:53

    Kaposvári KK

    Simms dob egy középtávolit a körtéből, 10-5.

  • 18:05:13

    Pécsi VSK

    Budumir viszont vág egy hármast, 10-8.

  • 18:06:23

    Új esemény

    Simms talált be újra a hazaiaknál, de a másik palánknál egy befutásból újabb kosarat dobott Budimir is, igaz ez most csak kettőt ért. 12-10.

  • 18:08:43

    Pécsi VSK

    Smith második triplájával átveszi a vezetést a Pécs. 12-13.

  • 18:09:03

    Kaposvári KK

    Frazier azonban azonnal dob egy faultos kosarat, 14-13.

  • 18:09:16

    Kaposvári KK

    És jó a büntetője is, 15-13.

  • 18:10:07

    Pécsi VSK

    Halász egyenlít egy középtávoliból, 15-15.

  • 18:11:33

    Kaposvári KK

    Frazier azonban megint a legjobbkor talál be, 17-15.

  • 18:14:06

    Kaposvári KK

    1:19-cel a negyed vége előtt Simms dobhatott két büntetőt. Az első mellé, a második viszont bement, 18-15.

  • 18:16:02

    Kaposvári KK

    Simms büntetőzhetett megint, s a forgatókönyv megint ugyanaz volt: első mellé, második be. 19-15.

  • 18:16:53

    Pécsi VSK

    Bíró kosara után 19-17.

  • 18:17:23

    Kaposvári KK

    Kevesebb mint két másodperccel a negyed vége előtt Frazier dobott be két büntetőt, 21-17.

  • 18:18:04

    Pécsi VSK

    A végén még egy távoli kísérlet Nelsontól, de még csak palánkot se talált.

  • 18:18:20

    Új esemény

    Egy negyed után így KKK - Pécs: 21-17.

  • 18:20:27

    Kaposvári KK

    A KKK kezdhette a második negyedet, Fodor révén pedig pontokkal zárult az első akció. 23-17.

  • 18:20:54

    Kaposvári KK

    Labdát szereznek a kaposváriak, Frazier pedig dob egy faultos ziccert belőle, 25-17.

  • 18:21:16

    Pécsi VSK

    A rosszul sikerült kezdés után azonnal időt kér Csirke Ferenc.

  • 18:23:10

    Új esemény

    Frazier büntetője kimaradt, a túloldalon viszont Halásznak sikerült összehoznia egy 2+1-es akciót. 25-20.

  • 18:24:17

    Kaposvári KK

    Hendlein dobott be kettőből egy büntetőt, 26-20.

  • 18:26:02

    Új esemény

    Baki hint egy triplát, de a jó kaposvári kedvet hamar letöri Supola ziccere. 29-22.

  • 18:26:50

    Pécsi VSK

    Smith dobott egy irdatlan nagy hármast a támadóidő végén. 29-25.

  • 18:27:08

    Kaposvári KK

    Simms szerez viszont gyorsan négy pontot, 33-25.

  • 18:29:57

    Pécsi VSK

    Sejfic közelije után 33-27.

  • 18:30:30

    Kaposvári KK

    Majd Wisseh dob egy ziccert, 35-27.

  • 18:31:12

    Pécsi VSK

    A negyed feléhez érve Sejfic büntetőzhetett, de két dobásából csak a második ért célba. 35-28.

  • 18:32:06

    Kaposvári KK

    Cooke szerez kosarat nagy erőfeszítések árán. Harmadjára sikerült visszapofoznia a saját kihagyott dobásait. 37-28.

  • 18:32:21

    Pécsi VSK

    Supola ziccerével 37-30.

  • 18:33:35

    Kaposvári KK

    Hendlein pöcizte vissza Wisseh kimaradt dobását, 39-30.

  • 18:34:01

    Új esemény

    Három perc még a második negyedből.

  • 18:34:21

    Pécsi VSK

    Supola hint egy hármast, 39-33.

  • 18:38:54

    Új esemény

    Frazier dobott ziccert, majd aztán ismét a közte tízért támadott a KKK, de Frazier eladta a labda és még Smith zsákolhatott. 42-35.

  • 18:39:14

    Kaposvári KK

    Kaposvári időkérés követte mindezt.

  • 18:40:27

    Pécsi VSK

    Húsz másodperccel a negyed vége előtt pedig Csirke Ferenc is időt kér még.

  • 18:42:19

    Pécsi VSK

    Smith büntetőzhetett, kettőből egyet dobott be. 42-36.

  • 18:42:50

    Kaposvári KK

    Tizenhat másodperccel a vége előtt pedig egy újabb időkérés, ezúttal Fekete Ádámtól.

  • 18:44:44

    Kaposvári KK

    És a legvégén még egy nagy Frazier-tripla!!

  • 18:45:09

    Kaposvári KK

    Ezzel pedig közte kilenc a KKK-nak a félidőben. 45-36.

  • 19:00:15

    Pécsi VSK

    Újra pályán a csapatok. A pécs kezdhette a harmadik negyedet, Budimirr pedig egy büntetőből szerezte meg a játékrész első pontját. 45-37.

  • 19:00:35

    Új esemény

    Wisseh, majd Smith dobnak egy-egy hármast. 48-40.

  • 19:01:11

    Kaposvári KK

    Hendlein fauoltos kosarával közte tíz, 50-40.

  • 19:01:28

    Kaposvári KK

    Viszont kimaradt a büntetője Hendleinnek.

  • 19:02:31

    Pécsi VSK

    Supola hármasával 50-43.

  • 19:03:09

    Pécsi VSK

    Supola aztán dob egy ziccert is, 50-45.

  • 19:04:24

    Új esemény

    Frazier ziccere után megintcsak Supola talál be a pécsieknél, 52-47.

  • 19:04:46

    Kaposvári KK

    De jön Hendlein, majd Simms egy-egy duplával, 56-47.

  • 19:05:37

    Kaposvári KK

    Majd Hendlein zsákol egyet, 58-47.

  • 19:05:48

    Pécsi VSK

    Jön is a pécsi időkérés.

  • 19:08:06

    Új esemény

    Egy-egy kosár aztán itt is, ott is, 60-49.

  • 19:11:11

    Pécsi VSK

    Budimir dobott egy kosarat, ami után addig reklamálta a faultot, míg nem kapott egy technikait. Csirke le is kapta őt a pályáról, de játékosa még a padon is folytatta a dühöngést.

  • 19:11:59

    Új esemény

    A KKK viszont jól jött ki ebből, hiszen szereztek három pontot a büntetőből, valamint a labdabirtoklásból, így 2:50-nel a negyed vége előtt 65-53-ra vezet a hazai együttes.

  • 19:14:43

    Pécsi VSK

    Halász büntetőjével 65-54.

  • 19:15:14

    Kaposvári KK

    Majd Cooke dob kosarat, 67-54.

  • 19:17:53

    Kaposvári KK

    Harazin mészárolta le egy sportszerűtlen faultér cserébe Hendleint.

  • 19:18:26

    Kaposvári KK

    Hendlein le is jött a pályáról, a büntetőit pedig Frazier dobta be, 69-54.

  • 19:18:57

    Kaposvári KK

    Fodor dob egy nagyon nagy hármast, 72-55.

  • 19:19:55

    Kaposvári KK

    És a negyed végén még egy Wisseh-ziccer is, így közel húszpontos vezetéssel kezdheti meg a záróetapot a KKK. 74-55.

  • 19:24:32

    Kaposvári KK

    Két perc is eltelt már a negyedik negyedből közben, s továbbra is magabiztosan vezet a KKK. 80-58.

  • 19:28:19

    Pécsi VSK

    Bíró triplájával 85-61.

  • 19:28:44

    Pécsi VSK

    Majd Halász dob ziccert, 85-63.

  • 19:29:54

    Pécsi VSK

    Smith rántott egy egészségeset, ami után kerek húszra csökken a különbség. 85-65.

  • 19:30:08

    Kaposvári KK

    Időt kér Fekete Ádám.

  • 19:32:01

    Kaposvári KK

    Simms zsákolásával 87-65.

  • 19:33:53

    Pécsi VSK

    Bíró-tripla, Smith-ziccer, 87-70-re feljön a Pécs.

  • 19:34:17

    Pécsi VSK

    Sőt, Sejfic két ziccerével 87-74.

  • 19:34:30

    Kaposvári KK

    Kaposvári időkérés.

  • 19:34:45

    Kaposvári KK

    2:38 a visszalévő idő.

  • 19:38:29

    Kaposvári KK

    Az utolsó percekben már egyik csapat sem erőltette túl.

  • 19:39:22

    Kaposvári KK

    A KKK végül magabiztosan, 91-76 arányban megnyerte a meccset, így az együttes ott lesz a rájátszásban!!!

  • 19:39:44

    Új esemény

    Kedves olvasóink, köszönjük, hogy velünk tartottak.

  • 19:41:01

    Új esemény

    Búcsúzóul még egyszer a végeredmény: Kaposvári KK - PVSK Pannonpower: 91-76.

Címkék: pécs, kaposvári kk, kosárlabda, sport