A tavalyi döntő után, ezúttal már az elődöntőben összecsapott egymással a Tüskevár és a Somogyjád. Egy negyed után még 18-18 állt az eredményjelzőn, ezután viszont Jád került fölénybe.

null

A Fonai testvérek vezetésével a harmadik negyedben már tíz ponttal vezettek a fekete-narancs mezesek, a címvédő azonban megrázta magát. Domonkos és Király kosaraival ledolgozta a hátrányát a Tüskevár, ráadásul a végjátékból is a kékmezesek jöttek ki jobban, így ötpontos előnyből várhatják a szombati visszavágót.

null

A másik elődöntőben a Zrínyi hamar tíz pontos előnyre tett szert a Táncsics ellen, ami viszont a 26. percre elolvadt. A végén azonban mégis az alapszakasz-győztes örülhetett, akik Kubatov vezérletével újítani tudtak, és végül 60-48-ra nyertek.

Elődöntők:

Tüskevári SE – Somogyjádi SZKKSE 70-65 (18-18, 9-17, 16-17, 27-13)
Vezette: Lakos, Bartics
Tüskevári SE: Domonkos (16/12), Kun (16/3), Bodródi Dáv. (9/3), Király Ko. (9), Szalai (4). Csere: Fehér (9/3), Földvári (5/3), Kiss B. (2), Bodródi Dán. (-), Lázár (-). Edző: Bodródi Lajos
Somogyjádi SZKKSE: Fonai R. (30), Fonai M. (20), Csima F. (7/3), Bodródi M. (5/3), Kovács Cs. (3). Csere: Farkas (-), Kovács P. (-). Edző: Fonai László

Táncsics TKK – Zrínyi KE 48-60 (7-13, 17-21, 14-12, 10-14)
Vezette: Koncsek, Csapó
Táncsics TKK: Heizer (15), Dross B. (14/12), Győr (9), Varga M. (8/6), Boros (2). Csere: Béres (-), Jónás (-). Edző: Hajduk Attila
Zrínyi KE: Fodor (11), Kubatov P. (10), Bakondi (9/3), Csabai (7), Ötvös (3/3). Csere: Kubatov G. (16/3), Begovácz (4). Edző: Romanek Péter

5. helyért:

Henger KK – Meló-Diák KK 75-52 (18-6, 17-9, 16-23, 24-14)
Vezette: Söjtöry, Koncsek
Henger KK: Babócsai (21/9), Hernesz (20/18), Nagy G. (14), Rózsa (5/3), Borovszky Gy. (-). Csere: Fonai T. (15/9), Fecán (-), Marosi (-), Mudig (-). Edző: Halász Lajos
Meló-Diák KK: Tóth Cs. (19/12), Meggyes (13), Palkó (9), Ungvári (6/6), Tömösváry (5). Edző: Vida Péter

7. helyért:

Monok SE I. – Tamási Dámok 61-68 (4-16, 18-14, 23-16, 16-22)
Vezette: Csapó, Bartics
Monok SE I.: Ekpenyong (11), Antal (10), Pöttendi (10), Póré (8/3), Jenovai (4), Csere: Nagy D. (6), Sashalmi (6/6), Bedő (3/3), Tolnai (3/3), Kárász (-), Edző: Pöttendi Gábor
Tamási Dámok: Madarász (26/3), Breuer-Orbán (5), Zámbó (4), Ribányi (2), Pájtli (-). Csere: Weil (21/3), Cseresznyés (8/3), Csizmadia (2). Edző: Cseresznyés Balázs

Címkék: tüskevár, bajnokság, somogy megye, zrínyi, táncsics, somogyjád, sport, kosárlabda