Döcögősen kezdődött a meccs bő két perc után csak 2-2 állt a táblán - írja a BB1.hu. Ezt követően aztán a hazaiak elkapták a fonalat, s elléptek 11-6-ra, de nem sokra rá jött az újabb fordulat. Spica vezérletével futott egy 8-0-t a Sopron - a vendégek centere ebből hat pontot vállalt - s ezt követően már ők álltak előrébb. Az utolsó percet 15-15-ről kezdték meg a csapatok, egy Hendlein-büntetővel, valamint a negyed végén Baki ziccerével pedig hárompontos előnyre tettek szert a játékrész végére a hazaiak. (18-15)

A második negyedben jóval kevesebb hiba jellemezte a csapatokat, felpörgött a meccs, és egymás után estek a kosarak a két palánknál. Aztán Hendleinék keztdek ellépni, akadt olyan periódisa a negyednek, amikor nyolccal is vezettek már, ám ennél nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. Leginkább a védekezésbe csúztak be hibák hazai oldalon, a soproniak ugyanis rendre meg tudták találni az üres dobóhelyzeteket, s nem is hibáztak. Myles volt leginkább elemében a félidő vége előtt, zsinórban hét pontot szerzett, így háromra felzárkózott a szünetre a Sopron. (40-37)

Wisseh kosarával indult a harmadik negyed, a KKK amerikai irányíitója pedig a jó kezdés után produkált egy olyat, hogy majd minden hajaszála kihullot a hazai szurkolóknak. Egy labdaszerzést követően közvetlen közelről három dobást hagyott ki egymás után, majd betakarta egyszer Spica is, de mág ezt követően is össze tudott hozott egy újabb kihagyott dobást - a lecsorgót azonban Hendlein már bepofozta. Ezt követően aztán Cooke dobott egy triplát, amivel tízre nőtt a különbség. (47-37)

Üggyel-bajjal tartani is tudta nagyobb előnyét a hazai alakulat, ám a negyed végére négy pontra feljött Dragan Alekszics csapata. A slusszpoén azonban Fodoré volt, aki egy utolsómásodpercces kosárral 63-57-re módosította az eredményt.

Frazier kosara indította az utolsó felvonást, ekkor 65-57-re vezetett a KKK. Nem sokkal később aztán újra lopakodni kezdett a Sopron, Johonson, Spica és Dufault kosarai után négy pontos közelségbe értek a vendégek. Fekete Ádám időkérése után azonban újra el tudott távolodni kicsit ellenfelétől a Kaposvár, igaz a Sopron ettől sem roppant meg.

Az utolsó percekre sikerült Dufault kosara után kettő pontra visszajönniük, ám ezt követően azonnal jött a válasz Cooke-tól egy faultos ziccerrel. A büntetője ugyan kimaradt, mint ahogy az ezt követő soproni támadásnál Mills ziccere is. Ez pecsételte meg végleg a vendégek sorsát, az utolsó másodperceket ugyanis passzolgatva lepörgették a hazaiak, s így behúzták második győzelmüket a középszakaszban.

Mutatjuk a mérkőzés utolsó perceit Fekete Ádám értékelésével.

Kaposvári KK–Sopron KC KK 84–80 (18–15, 22–22, 23–20, 21–23)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Szabó G., Jakab L., Tőzsér D.

Kaposvári KK: Wisseh (17/3), Frazier (11/3), Cooke (19/9), Hendlein (14/3), Simms (6). Csere: (), Grebenár (2), Fodor M. (10), Baki (5/3). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Sopron KC: Johnson (16/3), Mills (2), Myles (12/6), Dufault (19), Tóth G. (4). Csere: Spica (15), Dénes (-), Ruják (7/3), Takács N. (5/3). Vezetőedző: Dragan Alekszics. Edző: Csátaljay Gábor.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–2, 7. perc: 11–12, 12. perc: 26–22, 18. perc: 38–32, 22. perc: 42–37, 27. perc: 59–48, 32. perc: 67–59, 37. perc: 78–73. Jók: Cooke, Wisseh, Frazier, Hendlein, illetve Johnson, Spica, Dufault.

Címkék: középház, Sopron, közvetítés, KKK, kosárlabda, Kaposvár, sport