Újabb tornagyőzelmet könyvelhetett el a Kaposvári Röplabda Akadémia leány szupermini korosztálya. Duduka Ingrid fiatal tanítványai tatán léptek pályára, és hét csapat közül bizonyultak a legjobbnak.

Az együttesek egy négyesbe és egy hármasba voltak  beosztva, ezeken belül körmérkőzéseket játszottak, utána pedig a keresztjáték következett.

A csapatok egy-egy szetteket játszottak, amelyek 21 pontig tartottak.

- A korai kelés miatta lányok még kicsit álmosan játszottak az első meccsen, az ellenfél már 18:13-ra vezetett, de a végén mi örülhettünk, mert a lányok nagyon ügyesen megfordították az állást. Ezután egy könnyebb mérkőzés következett, majd az utána lévő meccsen a Dág csapata ellen szoros csatában kikaptunk. A körmérkőzések végén ugyanannyi győztes játszmánk volt min a Dágnak, de a nyert és a vesztett pontok alapján mi lettünk a csoportelsők. Az elődöntőben és a döntőben is nyerni tudtak a lányok. Nagyon lelkesen és ügyesen játszottak, élvezték a játékot - tudtuk meg Duduka Ingridtől, a csapat edzőjétől.

null

Vollé! 2020-Röpsuli, Tata

Körmérkőzés:

RÖAK-Romhányi „A”  22:20

István „B”-RÖAK         6:21

RÖAK-Dág „A”             20:22

Keresztjáték:

RÖAK-Dózsa                 21:5

Az 1. helyért:

RÖAK-Feszty „B”         21:13

A kaposvári csapat tagjai: Inkei Fanni, Lőrincz Gabriella, Rőhrig Laura, Vida Eszter Dorka. Edző: Duduka Ingrid.

Végeredmény:

1. RÖAK Kaposvár

2. Feszty „B”

3. Romhányi „A”

4. Dózsa

5. Dág „A”

6. István „B”

7. Szent Márton „A”

Címkék: duduka ingrid, szupermini, tata, röak, sport