Igazi rangadóra érkeztek a csapatok a szolnoki Tiszaligetbe, ahol a címvédő, negyedik helyezett Olaj a Kaposvári KK-t látta vendégül. Mindkét csapat 15-8-as győzelem-vereség mutatóval állt a játéknap előtt - írja a bb1.hu.

Vojvoda kosarával indult a rangadó, Cooke erre még válaszolt, innen azonban a Szolnok kapott lendületre: Barnies és Pavlicsevics is helyére tett egy-egy trojkát, Cooke sem maradt ki a triplazáporból, majd Pavlicsevics még kettőt dobott kintről, így a társak pontjaival kiegészülve már 18-6-ra is vezetett a Szolnok. Nagyon meglépett az Olaj, 23-8-nál fordultak a második tíz percre a csapatok.

A második negyedre szigorított védekezésén a Kaposvár, az Olaj nem is tudta növelni a különbséget, igaz a vendégeknek sem sikerült csökkenteni azt. A játékrész közepéig mindössze nyolc pontot láthatott a közönség, egyenlő elosztásban, majd az ezt követő két percben ugyanennyi pont esett – Vojvoda és Eilingsfeld közelijére Grebenár válaszolt kétszer. A kevés pontot hozó második negyedben minimálisan tovább növelte előnyét a Szolnok: 37-19-cel mehettek szünetre a csapatok.

Simms és Vojvoda kosárváltása nyitotta a második félidőt, majd négy kaposvári pont érkezett zsinórban. Jobban kezdett a vendég együttes, de Eilingsfeld és Barnies egymásutánban elsüllyesztett hármasai megtörték a kaposvári lendületet – ráadásul ezzel immár húsz pont volt közte (47-27). Pavlicsevics is kintről célzott jól, Baki kontrázta ezt meg egy újabb hármassal. Az előző negyedhez képest igazi dobócsatát rendeztek a felek: 25-25 lett ez a játékrész, így 62-44-ről indult a záró etap.

Az utolsó tíz percet is a Kaposvár kezdte aktívabban, 12-6-os rohammal indított, de ezzel még csak éppen látótávolságon belülre került. A hazaiak azonban rutinosan tartották a különbséget, jelentősen nem tudta megközelíteni ellenfelét a Kaposvár. A meccset végül Vojvoda triplája foglalta keretbe: 80-65-re nyert a házigazda, így a Szolnok egymás elleni eredményben is jobban áll a Kaposvárnál, ugyanis ledolgozta 11 pontos hátrányát.

Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK 80-65 (23-8, 14-11, 25-25, 18-21)

Tiszaligeti Sportcsarnok,

V.: Pálla Z., Tőzsér D., Pozsonyi L. (dr. Gencsev P.)

Szolnok: Pavlicsevics 14/12, VOJVODA 23/3, Barnies 10/6, Eilingsfeld 7/3, Andric 4. Csere: TÓTH Á. 14, Wittmann 5/3, Popovics 3, Boriszov -.

Kaposvár: Wisseh 4, Frazier 9/6, Cooke 9/3, Hendlein 6, Simms 13. Csere: Baki 11/9, Grebenár 8, Fodor 4, Papp 1.

Alapszakasz állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár242040,916
2.Egis Körmend241680,833
3.Szolnoki Olaj KK241680,833
4.Falco-Vulcano Energia KC Szombathely251690,820
5.Kaposvári KK241590,812
6.Zalakerámia ZTE KK241590,812
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER2413110,770
8.Naturtex-SZTE-Szedeák2412120,750
9.KTE-Duna Aszfalt2411130,729
10.Sopron KC2511140,720
11.Atomerőmű SE249150,687
12.JP Auto-JKSE247170,645
13.Vasas Budapest244200,583
14.MAFC244200,583

Címkék: szolnok, meccs, sport, kaposvár