2017.03.28 - Kedd
Gedeon, Johanna
-1ºC / 18ºC
Tiszta égbolt

Csaknem 20 pontot vert ellenfelére a KKK 2017. Március 16. - Csütörtök 19:55 | Címkék: Győzelem, Sport, Falco, KKK

Pazar győzelmet aratott csapatunk, amely bravúros sikerével harcban áll a felsőházi rájátszásért.

Remekül indítottak a hazaiak, hamar 7-2-es előnyt építettek fel, aztán nagyon hamar meg is torpantak. Váradi triplája adott lökést ekkor a Falconak, majd nem sokra rá Pustahvar támadólepattanó után szerzett kosarával már a vendégek álltak előrébb. (7-9) A vendégek légiósa ezt követően is elemében volt, bevert zsinórban két triplát is, ám a somogyiakat ez sem rendítette meg. Frazier vezetésével zárkózni kezdtek, s 14 másodperccel a negyed vége előtt már a vezetést is megszerezték. A játékrészt azonban nem tudták megnyerni, Medfordnak ugyanis egy utolsó másodpercces ziccerrel vissza tudta szerezni az előnyt. (22-11)

Hendlein pöccintésével kezdődött meg a pontgyártás a második negyedben, majd erre Medford válaszolt egy szép ziccerrel (gyönyörűen dobta át a blokkolni igyekvő Hendleint). Ezt követően Frazier talált be ismét kintről, majd Wisseh hozott össze kettő plusz egy pontot, amivel 30-25-re ellépett a KKK. A Falco nem igazán tudott váltani, ezt pedig kíméletlenül ki is használta a hazai alakulat. Frazier hármasával 38-29-re ellépett a házigazda, majd Simms középtávolijával már közte tizenegy volt. A szünetig több lehetősége is volt a Falconak a zárkózásra, ám nem tudták kihasználnia a kaposváriak hibáit. A félidőre végül 44-34-es kaposvári vezetéssel vonultak a csapatok.

A folytatásban fej-fej mellett haladt a két gárda, aminek hazai oldalon örülhettek jobban, hiszen így kitartott a tíz pont körüli előny. Ezúttal megvolt a kaposváriaknál a mostanában hiányzó kohézió támadásban, jól járt a labda, így pedig nem tudott közelebb férkőzni a Falco. Az utolsó felvonásnak végül 70-58-as hazai vezetéssel vágtak neki a felek.

Rémálom szerűen kezdődött a negyedik negyed a Falco számára. Egymás után estek a hazai indításkosarak, Frazier ziccerével pedig már 17 volt volt közte a Kaposvárnak. A somogyiak ezt követően is szét szedték a vasi védelmet, rendre megtalálva az üres folyosókat a gyűrűig. A végefelé már kezdett teljesen szétesni a Falco, néhány indításból pedig már húsz pontosra hízott a KKK előnye. Az utolsó másodpercekben még egy előre hajított labdából Frazier dobott ziccert, megkoronázva remek teljesítményét. A somogyiak végül 94-75-re nyerték a rangadót.

Kaposvári KK–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 94–75 (22–23, 22–11, 26–24, 24–17)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Kapitány G., Boros T., Praksch P.

Kaposvári KK: Wisseh (13), Frazier (28/12), Cooke (10/3), Hendlein (12), Simms (14). Csere: Fodor M. (10), Grebenár (2), Baki (5/3), Papp P. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Govens (17/3), Medford (9), Váradi (10/6), Pustahvar (13/6), Zsigeranovics (8). Csere: Barham (8/6), Tóth N. (8), Bognár (-), Kovács P. (2). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző: Váradi Kornél.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–2, 7. perc: 12–17, 12. perc: 24–23, 18. perc: 40–29, 23. perc: 52–37, 27. perc: 62–48, 32. perc: 77–60, 38. perc: 89–70. Jók: Frazier, Hendlein, Wisseh, Fodor M., illetve Govens, Pusztahvar.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás