A megye kettőben is beköszöntött a tavasz a mögöttünk hagyott hétvégén. A déli csoport éléről a Somogysárd várhatta a folytatást, de a többi dobogós csapat mindössze négy pontra van az éllovastól. Ezen együttesek közé tartozik a Juta is, amely megerősödött játékosállománnyal vágott neki a folytatásnak.

Tóth Norberték első tavaszi ellenfele a sereghajtó Csököly volt. A mérkőzés esélyese pedig egyértelműen a hazai együttes volt, bár azzal tisztában voltak, hogy néha a kötelező győzelem a legnehezebb.

- Így is készültünk, hogy nem lesz egyszerű, főleg a felkészülési időszak nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Bízunk benne, hogy a rutin, meg a nagyobb tudás az ki fog jönni a pályán - tette hozzá Tóth Norbert, a Juta SE játékos-edzője.

null

A csökölyiek az eddigi 13 forduló alatt mindössze egyszer tudtak csak nyerni. A Juta otthonában pedig arra készültek, hogy megnehezítsék a vendéglátók dolgát.

- Szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, én azt mondtam az öltözőben a többieknek, hogy ne adjuk könnyen magunkat, kelljen nekik megszenvedni azért, ha megakarnak verni, de ez a távolabbi jövőre nézve, a többi csapat számára is igaz. Most eléggé tartalékos felállásban vagyunk, meg nem is vagyunk a legjobb formában, mindenki adja ki magában ami benne van és akkor talán nagy problémánk nem lesz - válaszolta Sznopek Bálint, a Csököly SE játékosa.

Sznopekék végül egy félidőn át jól tartották magukat idegenben is, a második felvonásban viszont Barbarics vezérletével bedarálta őket a Juta. A hazaiak a 4:0-ás győzelmüknek köszönhetően feljöttek a tabella második helyére, igaz ugyanúgy 29 ponttal állnak mint a harmadik helyezett Hetes.

Címkék: megyei labdarúgás, csököly, juta, somogy, sport