Nagy elánnal kezdett az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es csapata a Palota elleni bajnokin, Sitkey és Rák remek nyitásainak köszönhetően pedig pillanatok alatt 8-1 állt az eredményjelzőn. A játék képe ezután sem változott, főként a vendégek nyitásfogadása hagyott maga után kívánnivalót. Az első szettet végül 25-3-ra nyerték a hazaiak, köszönhetően Debora Araujo remekbe szabott ásznyitásainak.

Szorosabban indult a második szett, igaz Bagyinkáék így is hamar négypontos előnyre tettek szert. Zarka Péter a cseréit is pályára küldhette, a szett hajrájára viszont Szelle vezetésével felzárkóztak a vendégek. A másik oldalon Araujo a legjobbkor villantotta meg klasszisát, Sitkey szervájával pedig ha kicsit nehezebben is, de ezt a játékrészt is a kaposváriak nyerték.

Felváltva estek a pontok a harmadik felvonás elején, Bagyinka szemfüles megoldásai után viszont ellépett ellenfelétől a Diamant. Pillanatok alatt tíz pontra nőtt a különbség a két csapat között, a meccs pedig Oláh elrontott nyitásával ért véget.

A kaposvári lányok győzelmüknek köszönhetően az alapszakaszt a hetedik helyen zárták és várhatják a bajnoki rájátszást.

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Palota RSC 3:0 (3, 20, 13)

Kaposvár, 300 néző. V.: Mezei, Vári.

Kaposvár: Rák 4, Sitkey 12, Bagyinka 5, Araujo 23, Szívós 1, Korniss 8. Csere: Csitári (libero), Kocsi 4, Mészáros, Héri 2. Vezetőedző: Zarka Péter.

Palota: Király 2, Bodnár, dr. Balczó, Nyuka 3, Szelle 5, Oláh 2. Csere: Hadnagy R. (libero), Tóth E., Vízi 2. Vezetőedző: Fekete Krisztina.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:1, 16:1, 21:3. II. játszma: 8:4, 16:11, 21:19. III. játszma: 8:6, 16:7, 21:11.

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE

1. Linamar-BRSE 20 győzelem, 60 pont (60:4 játszmaarány)
2. Vasas Óbuda 17, 48 (51:17)
3. Fatum Nyíregyháza 16, 48 (51:17)
4. Jászberényi RK 13, 38 (41:26)
5. MTK Budapest 12, 37 (41:29)
6. UTE 11, 33 (40:33)
7. 1. MCM-Diamant Kaposvár 8, 25 (31:41)
8. Penta Gödöllői RC 7, 23 (29:41)
9. TFSE 3, 10 (14:43)
10. Budaörsi DSE 3, 8 (15:53)
11. Palota RSC 0, 0 (1:60)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Linamar-BRSE–Penta Gödöllői RC
Vasas Óbuda–1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem
Fatum Nyíregyháza–UTE
Jászberény–MTK

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Címkék: palota rsc, 1. MCM-diamant kaposvári egyetem, női röplabda, nb1, sport