Az ősszel a kék-fehérek 3-0-ra nyertek a somogyi megyeszékhelyen, de a kaposváriak az utóbbi időben biztató formát mutattak, így egyáltalán nem feltartott kézzel léptek pályára az újdonsült szövetségi kapitány, Alberto Salomoni klubcsapata ellen.

Az első játszma sokáig szoros, izgalmas csatát hozott, a végjátékban aztán felülkerekedett a remek napot kifogó Diamant.

A vendégek a második szett derekán már hat ponttal is vezettek, de ezúttal is a hajrában fordították a maguk javára az eredményt. A lendület megmaradt a térfélcsere után is: Zarka Péter lányai továbbra is irányították a játékot, és végül behúzták a harmadik játszmát is. Az MTK mindhárom játékrészben 20 pontig jutott.

A csere nélkül játszó kaposváriak ezen a délutánon nagyot alkottak egy náluk előrébb rangsorolt együttes pályáján.

A 18 esztendős feladó, Bagyinka Fanni igazi irányítója, vezére volt csapatának, a brazil Debora Araujo ezúttal 17 pontig jutott, Kanizsai Dorottya pedig nyitásfogadásban és támadásban is remekelt.

Horváth Alexandra, Sitkey Mariann, Szívós Ildikó és a libero, Csitári Virág ugyancsak megmutatta, hogy nagyon tud küzdeni, és képes a komolyabb célok megvalósítására is.  

A Diamant bravúros győzelmet aratott a jó erőkből álló MTK otthonában, és ha az alapszakasz utolsó mérkőzésén, hazai pályán legyőzi a nyeretlen sereghajtó Palota gárdáját, akkor a hetedik helyről kezdheti meg a rájátszást.

null

Alberto Salomoni: - Gratulálok a Kaposvárnak, az edzőknek és a játékosoknak egyaránt, nagyon jól játszottak. Mi rossz napot fogtunk ki, nem úgy ment, ahogy szerettük volna. Fiatal játékosaink minden mérkőzésből tanulhatnak, így ebből is. Az alapszakasz hajráját illetően megnehezítettük a saját dolgunkat, de szeretnénk győzni a TFSE ellen, majd megpróbáljuk meglepni a Nyíregyházát.  

Zarka Péter: - Le a kalappal a lányok előtt, ma a játék minden elemében kiválóan teljesítettek. Gratulálok a győzelemhez!

MTK Budapest – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 0:3 (-20, -20, -20)

Budapest, Szamos u., 100 néző. V.: Szarka J., Farkas L.

MTK: Lutter L., Lakatos 13, Papp O. 4, Petőváry 7, Szűcs K. 8, Hackl 5. Csere: Hajek-Nagy (libero), Kilyénfalvi, Zolnai, Tímár. Vezetőedző: Alberto Salomoni.

Diamant: Kanizsai 14, Sitkey 9, Bagyinka 7, Araujo 17, Szívós 7, Horváth A. 10. Csere: Csitári (libero). Vezetőedző: Zarka Péter.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:7, 13:16, 20:21. II. játszma: 7:8, 10:16, 20:21. III. játszma: 4:8, 12:16, 16:21.

Címkék: mtk, nb1, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, röplabda, sport