Az utánpótlás-csapatok számára is beköszöntött a tavasz. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia csapatai közül elsőként az U17-es társaság lépett pályára hazai közönség előtt. Richter Sándor tanítványaira pedig a sereghajtó Paks várt az NB II-es bajnokságban.

Az összecsapás nem is indulhatott volna jobban a kaposváriaknak, hiszen Bradics Tamás góljával már az első 45 perc végén nálunk volt az előny. A folytatásban Szántó Bence duplázta meg a zöld-fehérek találatainak számát, majd Borbély Ákos találata után úgy tűnt, el is dőlt a mérkőzés.

Másképp vélekedtek viszont erről a paksiak. Máthé Dávid előbb szépített a 61. percben, majd a szabadrúgásgólja után már csak egy volt a hazaiak előnye. Az utolsó húsz perc már ismét nyílt küzdelmet hozott, Richter-mester csapatának azonban sikerült megtartania a vezetést.

Richter Sándor: "Az első félidőben egy szerencsés góllal megszereztük a vezetést, aztán a második félidőben egy perc alatt lenulláztuk őket. Sima 3-0 volt és utána teljesen érthetetlen módon felhoztuk az ellenfelet két elkerülhető góllal és saját magunknak tettük nehézzé, főleg itt a végefelé. Ha a 100 százalékos ziccereinket berúgjuk, akkor sokkal nagyobb arányban nyerhettünk volna, de így izgulnunk kellett."

A kaposváriak 27 ponttal, a hetedik helyről várhatják a folytatást, a tabellán azonban több csapat is azonos pontszámmal áll egymás mellett. Így várhatóan kemény tavasz vár a kaposváriakra is. A BFLA U17-es csapatára szombaton már újabb mérkőzés vár a bajnokságban, a 12. helyezett Gyirmót otthonában.

Címkék: BFLA, U17, győzelem, utánpótlás, Rákóczi, sport