Duduka Ingrid igen fiatal tanítványai végig lelkesen és helyenként bátran játszottak, a fő cél pedig a tapasztalatszerzés volt. Alább pedig elolvasható az edző részletes beszámolója a versenyről:

Két kategóriában indultunk: manóban 1 csapattal, szuperminiben 2 csapattal.

Röak A: A csapatok tudását összehasonlítva egy hellyel előrébb kellett volna végeznünk. Az első meccsen könnyedén nyertek a másik csapatunk ellen. A következő két meccset a Csokonai és a Kertvárosi ellen játszották. A lányok bátortalanok voltak, a másik két csapat összeszedettebben játszott és egyszer-kétszer már ütéssel is áttették a labdát. A kertvárosit jobban is meg tudtuk volna fogni. Ez után a Széchenyivel játszottunk, végig fej-fej mellett ment a két a csapat, nagyon szép labdamenetek voltak, de a végére elfáradtunk. Kicsivel több kommunikációval meg odafigyeléssel nyerni tudtunk volna. Ezen a meccsen voltak a lányok a leglelkesebbek, látszott rajtuk, hogy győzni akarnak. Nagyon örültem, hogy az összesen a 6 meccsen nagyon kevés nyitást rontottak.

Röak B: A csapat tagja idén kezdtek el röplabdázni. A cél az volt, hogy játszanak, az eredménytől függetlenül. Szemmel látható volt, hogy nincsenek még azon a szinten mint a másik 4 csapat. Ennek ellenére voltak szép labdamenetek. 

Összességében a lányok nagyon jól érezték magukat egész nap, jót játszottak. Legboldogabbak akkor voltak, amikor megtudták, hogy mindenki aranyérmet kap - összegzett Duduka Ingrid. 


Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.
Vollé! 2020-Röpsuli, Baja, 2017.02.05.
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Manó: Agócs Luca, Baranyai Eszter, Papp Vivien, Borovszky Dorottya
Röak A: Inkei Fanni, Rőhrig Laura, Lőrincz Gabriella, Vida Eszter Dorka
Röak B: Monostori Míra, Zana Flóra, Bencze Letícia Szófia, Kalmár Lili Kata
Szupermini kategóriában 5 csapat, míg a manóban rajtunk kívül csak egy csapat nevezett. 21 pontig tartó játszmák voltak.

Manó: Kertvárosi csapatával játszottunk 5*1 játszmát. Minden játék között volt két szett pihenőjük. Rögtön az első meccset ők játszották, kicsit még fáradtak voltak a korai kelés miatt. A lányok végig görcsösen játszottak, meg voltak szeppenve. A 3. és az utolsó meccsen látszódott a játékukon is meg az arcukon is, hogy élvezik a játékot, de sajnos nem volt elég.
Kertváros-Röak 5:0, 21-6,-9,-12,-7,-12

Szuperminiben:
Röak A-Röak B 21:5
Kertvárosi-Röak A 21:14
Röak B- Széchenyi 8:21
Röak A- Csokonai 5:21
Röak B-Kertvárosi 6:21
Széchenyi-Röak A 21:19
Csokonai-Röak B 21:4
4-5. helyért: Röak A-Röak B 2:0, 21-7,-9

Címkék: röpsuli, baja, röak, sport