A találkozó egyetlen gólja az első félidő utolsó percében esett, Szakály Attila büntetőből talált be.

Jól kezdte a mérkőzést a Rákóczi. A csapat az előzetes várakozásoknak megfelelően sokkal többet birtokolta a labdát, a pálya minden területét uralta, nem hagyta kibontakozni ellenfelét. A sárváriak masszívan védekeztek, betömörültek a tizenhatos előterébe, és ezzel megakadályozták a kaposvári támadások sikeres befejezését. Ráadásként Horváth kapus is jól teljesített a háló előtt. A játékrész utolsó percében aztán Mayer Milán buktatása után büntetőhöz jutott a Rákóczi, Szakály Attila pedig a kapuba talált 81-0).

A második játékrészben is folytatódtak a kaposvári rohamok, egyre több helyzetet alakítottak ki a hazaiak, de nem már tudtak újabb gólt szerezni. A végén a vendégek még eltalálták a kapufát, az eredmény azonban már nem változott. A zöld-fehérek hozták a kötelezőt, és három ponttal gazdagodtak a szezonnyitón.

Az éllovas Érd hazai pályán kapott ki 4-1-re az Ajkától, a második helyen álló Győri ETO pedig Andráshidán nyert 2-0-ra.

Artner Tamás: - Nem volt könnyű mérkőzés; örülök, hogy megszereztük a három pontot. Viszontláttam sok mindent abból, amit a felkészüléskor láttam. A Sárvár kilenc emberrel védekezett, amire számítani lehetett. Sajnálom, hogy a 8-9 helyzetünkből csak egyet értékesítettünk.

Kaposvári Rákóczi FC–Sárvár FC 1–0 (1–0)
Kaposvár, Cseri út, 400 néző. V.: Molnár Á. (Iványi, Legeza).
Kaposvári Rákóczi FC: Gőcze – Vadas, Ludánszki, Hadaró – Nagy J., Szakály A., Pintér A., Nagy K. (Ivancsics, 64. p.), Kollega K. – Mayer (Kertész, 64. p.), Hujber (Godzsajev, 88. p.). Vezetőedző: Artner Tamás.
Sárvár FC: Horváth B. – Pados, Rajos, Bezdi, Nagy Z. – Maráczi, Pető (Dancsecs, 74. p.), Kun, Ódor (Hoós, 85. p.) – Horváth V. (Bedő, 58. p.), Bailo. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Szakály A. (45. p. – 11-esből).
Sárga lap: Ludánszki (60. p.).

Címkék: sárvár, Rákóczi, győzelem, sport