2017.08.18 - Péntek
Ilona
20ºC / 33ºC
Napos

Nem áll(t) meg az élet 2017. Február 16. - Csütörtök 10:28 | Címkék: KAPOSVÁR, Sport, FINO, szurkoló, tabella, elődöntő

Már a bajnoki elődöntőre készül a Fino.

A fájó Magyar Kupa-bronzmérkőzés után sem állt meg az élet a Fino férfi röplabdacsapatának háza táján: a kaposváriak címvédőként készülnek a bajnokság hajrájára, az elődöntőre, és a remények szerint a fináléra. A fiúk egyelőre még ellenfélre várnak: a Szolnok - Dunaferr párharc győztesével kell megküzdeniük a döntőbe jutásért.

"Egy ilyen vereség után mindig nagyon nehéz az újrakezdés, de tisztában vagyunk azzal, hogy komoly feladatok várnak még ránk ebben az évadban" - mondta a Fino vezetőedzője, Demeter György. "Jól tudjuk, hogy nem azt az eredményt értük el, mint amit elvártak tőlünk előzetesen, így mindenképpen a bajnokságban szeretnénk javítani. Van időnk a felkészülésre, hiszen az alapszakasz győzteseként csak az elődöntőben kapcsolódunk be a rájátszásba. A három győzelemig tartó párharc március 2-án, hazai pályán kezdődik, és nagyon bízom benne, hogy addigra sikerül rendezni a sorokat. A héten játszottunk egy edzőmérkőzést a Dunaferr csapatával, és már láttam biztató jeleket a folytatást illetően."

A bajnoki negyeddöntőben a Szolnok a Dunaferr együttesével, a Pénzügyőr pedig a Kecskeméttel találkozik majd, és a győztesek jutnak be az elődöntőbe.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás