Jól kezdett a címvédő kaposvári csapat, melynek köszönhetően már az első technikai szünetre sikerült ellépnie három ponttal. A vendég szolnokiak szép lassan eltüntették a két csapat közötti különbséget. A hajrára ráadásul a vezetést is átvették, harmadik játszmalabdájukat pedig ki is használták.

Ezután egyértelmű volt a Demeter-legénység számára, hogy nem hibázhatnak több szettet, ennek ellenére a második felvonásban sokáig a vendégeknél volt az előny. Vajda pontjával 22-22-nél még utolérte ellenfelét a Kaposvár. A hajrát viszont megint a szolnokiak bírták jobban, akik a brazil Hummes Specht (Hummesz Szpekt) blokkját követően már a kupadöntőbe jutást ünnepelhették.

A folytatásban már a cseréké volt a főszerep, akik kaposvári oldalon termelték jobban a pontokat. A negyedik szettben azonban ismét a Szolnok volt fölényben, és végül 3:1-es győzelmével lezárta az elődöntőt.

Fino Kaposvár – Openhouse-Szolnok 1:3 (–25, –22, 20, –20)

Mutatjuk az edzők értékelését:

Valamint a teljes mérkőzést:

Címkék: elődöntő, Szolnok, Magyar Kupa, vereség, Fino, röplabda, sport