Meglepetésre, három játszmában győzte le a címvédő Fino Kaposvárt az Openhouse-Szolnoki RKSI hazai pályán, a férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A párharc visszavágóját január 25-én rendezik Kaposváron. A somogyiak nehéz helyzetbe sodródtak, immár csak arany-szettben vívhatják ki a döntőbe kerülést.

A bajnokság alapszakaszában a kaposváriak oda-vissza elverték a nyáron alaposan megerősödött Tisza-partiakat, ezen az estén azonban máshogy alakult a forgatókönyv. A szolnokiak - ahogy ígérték - határtalan lelkesedéssel léptek pályára, nagy hittel játszottak, és az első játszmában előbb ledolgozták hátrányukat, majd felülkerekedtek az izgalmas végjátékban.

A második szett sorsa szintén csak a legvégén dőlt el, és minimális különbséggel ismét győzött a házigazda. A hazaiakat ezután már nem lehetett megállítani, mindhárom ütőjük kiválóan teljesített, és a társak is ráéreztek a győzelem ízére.

A Fino a záró játékrészben már csak 19 pontig jutott, és el kellett könyvelnie a fájó, 3:0 arányú vereséget.

A döntőbe jutáshoz a visszavágón 3-0-ra vagy 3-1-re kell nyerni a Demeter-legénységnek, utána pedig hozni kellene az arany-szettet is.

Férfi röplabda Magyar Kupa-elődöntő, 1. mérkőzés: 

Openhouse-Szolnok – Fino Kaposvár 3:0 (23, 23, 19)
Szolnok, 400 néző. V.: Mezőffy, Bátkai-Katona.

Szolnok: Török R., Hummes, Jürgen, Varga Z., Gönczi, Krupánszki, Rása. Csere: Bene R. (liberó). Vezetőedző: Gulyás Ferenc

Kaposvár: Keen, Dávid Z., Vajda T., Bögöly, Bozóki, Nagy J. Csere: Deák (liberó). Vezetőedző: Demeter György

Gulyás Ferenc: "Erre készültünk, meg akartuk nyerni 3:0-ra, vagy 3:1-re a meccset, szerencsére minden a legjobb forgatókönyv szerint alakult. A fiúk fejben nagyon felkészültek, rendkívül fegyelmezetten, kevés hibával játszottak. Nem volt sima a meccs, a neheze csak ezután következik."

Demeter György: "Gratulálok a Szolnoknak! Nagy hittel és határtalan lelkesedéssel játszottak végig. Mi is küzdöttünk, akartunk, de többször görcsössé vált a játékunk. Az első játszmában szerzett előnyünket illet volna megtartani a végéig, ez sajnos nem sikerült. Nincs más hátra, arany-szettben szeretnénk kivívni a továbbjutást a kaposvári visszavágón, január 25-én."

Címkék: aranyszett, elődöntő, Szolnok, Magyar Kupa, Fino, sport, Kaposvár