Négy szettet vívtak, és 2-2-es döntetlennel zártak a küzdő felek a ZOK Osijek - 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem nemzetközi felkészülési találkozón.

Az alapszakasz folytatására készülő somogyiak vasárnap viszonozták az eszékiek szeptemberi látogatását, és az első játszma hullámzó teljesítménye után a folytatásban már szépen, kevés hibával játszottak. Az eredmény értékét növeli, hogy a horvát élvonalban szereplő együttes 2007 után 2016 decemberében újra bejutott a Horvát Kupa döntőjébe, és ott ezüstérmet szerzett. A Diamant dupla fordulóval és két idegenbeli rangadóval indítja a 2017-es évet: a lányok pénteken Jászberényben, vasárnap pedig Gödöllőn lépnek majd pályára.

ZOK Osijek - 1. MCM 2-2 (22, 24, -23, -17)
Kaposvár: Bagyinka, Araujo, Szívós, Korniss, Rák, Sitkey. Csere: Csitári (libero), Horváth A., Kanizsai, Kocsi, Mészáros Zs., Héri. Vezetőedző: Zarka Péter.

Zarka Péter vezetőedző: "Az első szettben sok hibával, kapkodva röplabdáztunk, utána megnyugodtunk, és végig jól küzdöttünk. A második játszmában szettlabdánk is volt, aztán a harmadik és a negyedik játékrészben szemrevaló, és nem utolsó sorban eredményes játékot mutattunk. Biztató volt a produkció a bajnoki folytatás előtt."

Címkék: Eszék, nemzetközi, Diamant, Kaposvár, sport