A kaposvári együttes tagjai már nagyon várják a szombati napot, ugyanis ekkor játsszák első előkészületi mérkőzésünket. A Cseri pályán 11 órától a megyei bajnokságban vitézkedő Balatonlelle lesz az ellenfél.

Artner Tamás vezetőedző a Kapos Sportnak elmondta: nem fogott ki rajtuk az időjárás: a hideg ellenére is minden edzést megtartottak a Cseri úti műfüves pályán, és elvégezték az eltervezett munkát.

Havas combsérülés miatt hiányzik, Zsivóczky és Hujber pedig kisebb betegség miatt hagyott ki foglalkozásokat. A hírek szerint a vezetők a Balatonlelle elleni találkozót követően döntenek majd arról, kiktől válnak meg, illetve kiket adnak kölcsön más csapatoknak a jelenlegi bő keret tagjai közül.

Címkék: zöld, fehér, rákóczi, sport