A 2017-es esztendő első szennai teremlabdarúgó tornáját rendezte a Sportpálya 2004 Egyesület. Az Újévi kupára ezúttal 16 csapat adta le nevezését, így egy hatos illetve két ötös csoportban kezdődtek az előcsatározások.

Az első csoportban hamar kiderült, hogy a Dream Team vagy a Texas Burger lesz a befutó. Miután egymás ellen döntetlenre végeztek következett a taktikázás a gólokkal. Az utolsó ellenfél mindkét gárdának a Zimány csapata volt. Mindkét gárda fölényesen győzött ellenfelük ellen, de a Texas Burger két góllal nagyobb arányban verte a Zimányt, így ez bizonyult döntőnek.

A folytatásban jól ment a Dallas Klán gárdájának és csak az utolsó - már számukra tétnélküli mérkőzésen - szenvedtek vereséget. Nehezen lendült játékba a CD BOX csapata, de az utolsó három meccsen már jól ment nekik a foci, így összejött számukra a második helyezés. Ebben a csoportban egy új gárdát is köszönhettünk, hiszen a FSV Frankfurt Tab környékéről látogatott el a tornára.

A szokásoknak megfelelően nagyszerű mezőny jött össze a délutáni csoportban is. Mind az öt csapat szerzett pontot, viszont arra kevesen gondoltak előzetesen, hogy a Rosé Fröccs pontveszteség nélkül veszi az akadályt. A második helyre a Ceffirelli és a Felrúglak’ oszt LSL küzdött egymással, melyből előbbi jött ki győztesen.

A negyeddöntőben a CD BOX mindkét ellenfelét legyőzve lépett tovább az elődöntőbe. A négy között már egyik csapat sem akart kockáztatni, így egy-egy gól döntötte el a fináléba jutást. A kisdöntőben a Texas Burger a CD BOX-ot, míg a döntőben a Rosé Fröccs a Dallas Klánt verte magabiztosan.

Folytatás január 14-én a www.sportpálya2004-hu kupával a szennai sportcsarnokban.

A csoport eredményei: Dream Team-Texas Burger 2-2 G.: Ölbei R, Farkas ill. Szegi 2. Kaposfüred vegyes-Sevilla sekanál 3-4 G.: Bunovácz, Szabó R. 2 ill. Szőllösi 2, Vincze, Lévai. Dream Team-Zimány 10-2 G.: Orbán E. 3, Pápai 2, Ölbei R 2, Farkas 2, Ölbei M. ill. Golita, Mészáros. Kaposfüred vegyes-Texas Burger 2-4 G.: Bunovácz, Szabó ill. Szegi 2, Fazekas 3. Sevilla Sekanál-Zimány 4-0 G.: Vincze 2, Szőllösi, Lévai. Dream Team-Kaposfüred vegyes 3-2 G.: Farkas 2, Ölbei R. ill. Bunovácz 2. Texas Burger-Sevilla Sekanál 4-1 G.: Szegi, Horváth, Sóvári, Fazekas ill. Vincze. Kaposfüred vegyes-Zimány 3-2 G.: Szabó 2, Balog ill. Golita, Góra. Dream Team-Sevilla Sekanál 3-0 G.: Pápai. Farkas, Orbán. Texas Burger-Zimány 9-0 G.: Szegi 3, Fazekas 3, Németh D. 2, Sóvári.

B csoport eredményei: Adrenalin FC-Dallas Klán 1-9 G.: Hadnagy ill. Sáfár 5, Tókai, Gyepes 2, Orbán. al-Wahda-Haverok 0-4 G.: Orsós 2, Fésűs, Nagy K. CD BOX-FSV Frankfurt 1-1 G.: Soós B ill. Strángli. Haverok-Adrenalin FC 3-0 G.: Fésűs 3. FSV Frankfurt-al Wahda 0-1 G.: Kiss M. Dallas Klán-CD BOX 3-2 G.: Gyepes, Sáfár 2 ill. Haruna 2. Adrenalin FC-FSV Frankfurt 0-2 G.: Hendl, Fábri. al Wahda-CD BOX 2-5 G.: Kiss M, Horváth M. ill. Soós B, Haruna 2, Eugene. Dallas Klán-Haverok 2-0 G.: Fazekas R, Sáfár. CD BOX-Adrenalin FC 7-1 G.: Haruna 3, Eugene 2, Soós B, Soós Á, Domokos ill. Somlai. al-Wahda-Dallas Klán 1-6 G.: Horváth M. ill. Gyepes 2, Fazekas, Sáfár 2, Orbán A. FSV Frankfurt-Haverok 1-4 G.: Strángli ill. Orsós 2, Fésűs, Erdei. Adrenalin FC-al-Wahda 2-2 G.: Hadnagy, Somlai ill. Kiss M, Carlos Alberto. Haverok-CD BOX 1-3 G.: Erdei ill. Haruna 3. Dallas Klán-FSV Frankfurt 0-2 G.: Hendl 2.

C csoport eredményei: Felrúglak’oszt LSL-Májjer Műhely 2-2 G.: Kuti, Vadász ill. Horváth, Babai. Egres-Ceffirelli 0-2 G.: Laczló 2. Felrúglak’oszt LSL-Rosé Fröccs 0-2 G.: Jutai, Szalai. Egres-Májjer Műhely 1-1 G.: Kovács ill. Babai. Ceffirelli-Rosé Fröccs 0-3 G.: Keczeli, Szalai, Jutai. Felrúglak’oszt LSL-Egres 5-2 G.: Richter 2, Fila, Balogh ill. Kovács, Kozári. Májjer Műhely-Ceffirelli 0-1 G.: Pap M. Egres-Rosé Fröccs 2-3 G.: Lakatos, Kovács ill. Tóth, Jutai Pápai. Felrúglak’oszt LSL-Ceffirelli 2-3 G.: Kuti, Vadász ill. Simon R. 2, Mátés. Májjer Műhely-Rosé Fröccs 5-6 G.: Keczeli 3, Pápai 2, Szalai ill. Horváth 3, Bodó, Babai.

Középdöntők: CD BOX-Ceffirelli 3-0 G.: Haruna 2, Soós B. CD BOX-Dream Team 2-1 G.: Haruna 2 ill. Ölbei R. A Ceffirelli-Dream Team mérkőzés nem került lejátszásra. A középdöntő végeredménye: 1. CD BOX 6 pont, 2. Dream Team 0 pont, 3. Ceffirelli 0 pont.

Elődöntők: Texas Burger-Dallas Klán 0-1 G.: Fazekas R. Rosé Fröccs-CD BOX 1-0 G.: Pápai T.

Harmadik helyért: Texas Burger-CD BOX 5-2 Decsi 3, Szegi, Fazekas Haruna 2.

Döntő: Rosé Fröccs-Dallas Klán 4-2 G.: Keczeli 3, Tallósi ill. Sáfár 2, Szűcs.

Különdíjasok: legjobb kapus: Papp Richárd (Rosé Fröccs), gólkirály: Jammeh Haruna (CD BOX)

Címkék: sportpálya, újév, terem, kispálya, kupa, Szenna, torna