2017.11.25 - Szombat
Katalin, Katinka

Összecsaptak az öregfiúk 2017. Január 08. - Vasárnap 09:36 | Címkék: mlsz öregfiúk, m-car bérautó, Sport, 2017

Az MLSZ-Sportpálya 2004 kupát idén az M-Car Bérautó csapata nyerte.

A Sportpálya 2004 Egyesület, immáron 13.alkalommal rendezte meg, az MLSZ-Sportpálya 2004 kupa öregfiúk teremlabdarúgó tornát.

A tornára a kaposvári kispályás csapatok mellett a megye több régiójából, valamint Tolna, Baranya és Zala megyéből is érkeztek csapatok. A lelkes csapatvezetőknek köszönhetően több egykoron Kaposváron játszó játékost is üdvözölhettek a sportbarátok.

A 20 csapatos mezőny négy ötös csoportban kezdte meg az előcsatározásokat. A pénteki selejtezőcsoport abszolút meglepetését a Barátok Közt gárdája szolgáltatta. Előbb 0-3-ról kiegyenlítettek a csoportfavorit Major Autó ellen, majd a másik három ellenfelüket legyőzték, így biztosan váltották meg „jegyüket” a középdöntőbe. A csoportgyőzelmet végül a Major Autó gárdája szerezte meg.

 torna szombat reggeli csoportjában az Izomláz gárdája az első mérkőzés után visszalépett, így négy csapat folyatatta a további küzdelmet. A továbbjutó első helyet a Zsíroskönyér gárdája csípte el, míg a második helyére a Sántos öregfiúk ért oda.

A nagy reményekkel, kiváló játékosokkal érkező Steaua Sámson Old Boys gárdája, végül csak a harmadik helyen végzett.

Ebédidőben indult útjára a labda a C csoportban. Az viszonylag hamar kiderült, hogy ez nem a FIFA csapatnának napja lesz, bár derekasan küzdöttek, csupán egy győzelmet értek el, így búcsúztak a további küzdelmektől.

Az M-Car Bérautó gárdája nagy csatában az első meccsen kikapott a Balatonkeresztúr gárdájától, majd minden ellenfelét legyőzte, így biztosan jutott tovább. A csoport utolsó meccsén a Siófoknak mindenképpen kellett volna a három pont, melyből végül egy lett csak, így ellenfelük a Balatonkeresztúr örülhetett a továbbjutásnak.

A délutáni csoportban a Joker Sport Pub számított favoritnak, amit végül érvényesítettek is. A másik továbbjutó helyért három csapat csatázott egymással. Némi meglepetésre a TIP-TOP Nagykanizsa gárdája hamar elbúcsúzott attól a lehetőségtől, hogy továbbjusson a legjobb nyolc közé, így ez a lehetőség végül a Sörbarátok csapatának adatott meg.

A legjobb nyolc között a Sántos gárdája még megszerezte a vezetést a Major Autó ellen, de ellenfelük jobban bírta a végjátékot, így előbb egyenlítettek, majd a győztes gólt is megszerezték. A folytatásban, férfias küzdelemben az M-Car Bérautó csapata két góllal legyőzte a Zsíroskönyér gárdáját és az elődöntőbe jutott.

A Sörbarátok ellen még vezetett a Balatonkeresztúr, aztán beindult a henger és nagy fölénnyel léptek tovább ellenfelükön. Közel tíz percen keresztül derekasan állta a rohamokat a Barátok Közt gárdája a Joker Sport Pub ellen, de utána kijött a tudásbeli különbség és a Joker megérdemelten lett negyedik résztvevője az elődöntőnek.

A további mérkőzések izgalmai is megmutatták, hogy a legjobb négy gárda került a négy közé. Az első meccsen a Sörbarátok jól kezdett a címvédő ellen, a vezetést is megszerezték, amit viszont nem tudtak megtartani, így ellenfelük előbb egyenlített, majd a döntőt érő találatot is megszerezték.

A másik meccsen a kiváló csapatjátékot produkáló, végig taktikusan játszó M-Car kihúzta ikszre a Joker elleni csörtét, majd jobban céloztak a büntetőrúgásoknál, így történetük során először jutottak be az öregfiúk torna fináléjába.

A kisdöntő sem dőlt el a rendes játékidőben, így következhettek a büntetők, melyből ezúttal a Joker csapata jött ki győztesen.

A fináléban az M-Car Bérautó szerzett vezetést, melyet hamar egalizált a Major Autó. A hajrában aztán az összehangolt csapatjátékot produkáló és az egész napon jól játszó M-Car gárdája két gólt is elért, melyre nem érkezett válasz, így megszerezték a végső győzelmet.

A győztes csapat.
A győztes csapat.

A torna gólkirálya Korcsmár István (M-Car) lett 7 góllal, a legjobb kapusnak Kurucsai Kornél-t (Joker), míg a legjobb mezőnyjátékosnak Jovánczai István-t választották meg.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás