Rögtön meglepetéssel szolgált a MAFC a szezon első mérkőzésén, miután kiderült, hogy Garai Péter helyét átveszi a kispadon eddigi segédje, Jakab Máté - kezdi tudósítását a BB1.hu. A 25 éves fiatal trénernek tehát ez volt a debütálása élvonalbeli vezetőedzőként. A feladat nehéznek ígérkezett, hiszen a nagyon jó formában kosarazó ötödik helyezett Kaposvár érkezett a Gabányi László Sportcsarnokba.

Meglátszott mindkét csapat formáján az ünnepi kihagyás, elkapkodott és elrontott támadások jellemezték a csapatok játékát. Bő négy perc elteltével Sihota pontjai után még csak 9-4-et mutatott az eredményjelző. A kaposváriaknak többször is sikerült felzárkózniuk egészen egy pontig, de az egyenlítés egyszer sem jött össze. Az utolsó kosár ráadásul Smith nevéhez fűződött, aki távolról talált be, így pontszegény első negyed után négy ponttal vezetett a hazai csapat (16-12).

Cooke triplája indított a második negyedet, de Lakits rögtön válaszolt. Pár ponttal folyamatosan a műegyetemisták tartottak előrébb, de lehetett érezni, hogy a Kaposvár feljövőben van. Bő 14 perc után, Duren 2+1-es akciója után 25-26-nál már a vendégek vezettek. Tartósan nem sikerült megtartaniuk az előnyüket a vendégeknek, a sok fault miatti „büntetőpárbajból” hol egyik csapat, hol a másik jött ki jobban. Az utolsó percet nagyon elszúrta a MAFC. A KKK előbb Wisseh kosarával átvette a vezetést, majd a sikertelen ellentámadás után még Cooke triplája is beesett az utolsó másodpercben a sarokból (32-37).

A budapestiek egy könnyelműen elszórt labdával kezdték a harmadik etapot, amit a túloldalon Cooke rögtön büntetett egy betörés után. Így már hétpontos volt a vendég előny, amivel ügyesen tudtak gazdálkodni. Hiába próbált kapaszkodni eközben a MAFC, a Kaposvárnál Wisseh egyre jobban belelendült a kosárszerzésbe. 45-50-nél megszületett Misek első kosara, aki triplát dobott, ráadásul faultolták is. A büntetőt se hibázta el, így 49-50-nél újra szoros lett a mérkőzés. A hátralévő szakaszban sem potyogtak a kosarak, a KKK végül hárompontos előnnyel várhatta a záró játékrészt (54-57).

Hendlein és Sihota kosárváltásával indult az utolsó tíz perc, majd Poscic zsákolása után két pontra közelítette meg a MAFC a Kaposvárt. Sihota unta meg, hogy több próbálkozása is kudarcba fulladt a csapatának, és zsinórban dobott nyolc pontjával 66-64-re megfordította az állást. Másfél perccel a vége előtt újra a vendégek vezettek Hendlein révén, de a túloldalon Poscic egyenlített. 40 másodperccel a vége előtt Misek csak az egyik büntetőjét dobta, míg Hendlein mind a kettőt. 71-72-nél 19 másodperce maradt a hazaiaknak a fordításra, de az időkérés után elrontották a támadást, így a Kaposvár örülhetett (71-72).

A somogyiak ezzel készülhetnek a Magyar Kupa nyolcas döntőjére is.

Jakab Máté, a MAFC vezetőedzője: Gratulálok a Kaposvárnak, jó partnerek voltak egy jó mérkőzésben. A vereség miatt nagyon csalódott vagyok. Az élet egyszer elvesz, egyszer visszaad. Most sajnos nekünk nem volt szerencsénk. Ettől függetlenül büszke vagyok a játékosokra, mert nagyon jól küzdöttek. Nekünk kis csapatnak hazai pályán legalább tíz ponttal, idegenben legalább hússzal kell jobbnak lennünk ahhoz, hogy mérkőzést tudjunk nyerni.

Fekete Ádám, a Kaposvár vezetőedzője: Gratulálok a játékosaimnak azért ahogy védekeztek és küzdöttek, de nagyon gyengén játszottunk sajnos. Itt Budapesten eleve nehéz nyerni, mert jó csapat a MAFC és jól felkészültek belőlünk. A végén a szerencse mellénk állt, ennek köszönhetően nyertünk, de idegenben nem kell megmagyarázni egy győzelmet sem.

MAFC - Kaposvári KK 71-72 (16-12, 16-25, 22-20, 17-15)
Gabányi László Sportcsarnok, 800 néző
V: Kapitány G., Boros T., Vida J. (Várhalmi Zs.)

MAFC: Smith 14/12, Misek 5/3, Kovács Ád. 5, Sihota 22/6, Poscic 12. Csere: Polyák 7, Lakits 6, Pápai -.

Kaposvár: Wisseh 20/3, Duren 7, Cooke 17/9, Hendlein 10, Simms 7. Csere: Baki 5/3, Fodor M. 6, Grebenár -, Papp P. -.

Kipontozódott: Poscic (40. perc)

Címkék: mafc, kaposvári kk, kosárlabda, sport