A honi NB I-es bajnokág és a Challenge Kupa küzdelmei után a Magyar Kupába is bekapcsolódik a Fino férfi röplabdacsapata. A címvédő kaposváriak a negyeddöntőben kezdik meg szereplésüket a Dunaferr ellen, és az oda-visszavágós párharc első találkozóját kedden 19 órától játsszák a dunaújvárosiak otthonában.

A kaposváriak történetük során eddig 18 alkalommal hódították el a Magyar Kupa-trófeát. Először 1992-ben, legutóbb pedig idén februárban, Érden, a Kecskemét elleni magabiztos diadallal. A Fino célja az új évadban is az első hely megszerzése. A fiúk a legjobb nyolc között kapcsolódnak be a küzdelmekbe, és a fiatal Dunaferr ellen a továbbjutás a cél. A párharc első felvonását a Duna-partiak otthonában vívják meg, abban a csarnokban, amelyben a somogyiak eddigi egyetlen vereségüket könyvelhették el az új évadban. A visszavágó január 13-án 18 órakor kezdődik majd a kaposvári városi sportcsarnokban.

A Dunaferr az NB I-ben 26 ponttal az ötödik helyen áll, és saját otthonában valóban veszélyes ellenfélnek számít: az elmúlt időszakban hazai pályán a Szolnokot és a Kecskemétet is megverte. Reméljük, kedden este sem szakad meg a kaposváriak 17 meccs óta tartó veretlenségi sorozata!

Címkék: Magyar Kupa, elődöntő, Fino, Kaposvár, sport