A Somogy Megyei Sakkszövetség és a kaposvári Bástya SE idén is sakkversennyel emlékezett a háromszoros sakkolimpiai bajnok, Dr. Böszörményi Nagy Gézára. A viadal ezúttal a Táncsics Mihály Gimnázium jubileumi ünnepségsorozatához is kapcsolódott, ennek is köszönhetően sok fiatal próbálta ki magát az asztalok mögött.

"A 12 éven aluliak külön csoportban indulhatnak, természetesen ők is elindulhatnak a főcsoportban, hiszen közöttük is vannak már olyan játékosok, akik egész jól megállják a helyüket a felnőtt sakkozók körében is. A létszám tekintetében most a gyermekcsoportban jóval nagyobb a létszám, a felnőtteknél 10 fő, a gyerekeknél 24 fő, de még egy nagyon picit változhat a létszám" - tette hozzá Bálint János, versenyszervező.

Az ünnepélyes megnyitót követően már a sakkozóké volt a főszerep. Az indulók között akadt, aki élete első megmérettésére készült.

"Nekem ez az első versenyem és még nagyon izgulok, mert ez az első versenyem. Első osztályos korom óta sakkozok, és gép ellen, osztályrásak ellen, mindenki ellen szoktam sakkozni" - válaszolta Szalai Boglárka.

A mezőnyben ott volt az a Dankházi András, aki címvédőként vágott neki az emlékversenynek.

"Tavaly megnyertem ezt a versenyt és hát idén is szeretném megvédeni a címemet, nagyon jó hogy van egy verseny Kaposváron, hiszen ez az egyetlen verseny ebben az évben a városban. Van, hogy többen, van, hogy kevesebben vannak, a hangulat mindig jó és jó itt versenyezni" - mondta a címvédő.

Dankházinak 2016-ban nem jött össze a címvédés, hiszen ezúttal a második helyen zárt. Az első hely végül Havanecz Biankáé lett, aki életében először nyerte meg a Dr. Böszörményi Nagy Géza emlékversenyt.

Főcsoport:

1. Havanecz Bianka (Aquaprofit Nagyaknizsai Tungsram Sakk-Klub)

2. Dankházi András (Atomerőmű SE)

3. Miovecz János (Kaposvári Bástya SE

12 éven aluliak, leányok:

1. Léránt boglárka

2. Kis-Bank Anna

3. Harmath Borbála

Fiúk:

1. Gavallér Bogát Bendegúz

2. Végh Benedek

3. Kis-Bank András

Címkék: rapid, Dr. Böszörményi Nagy Géza, emlékverseny, sakk, sport