Már a bajnokság második fordulójában összehozta egymással a sors a megyebajnokság tavalyi két döntősét. Májusban a Somogyjád és a Tüskevár csatájából utóbbi együttes került ki győztesen, a Somogyjád pedig szeretett volna visszavágni az akkori fiaskóért.

A tüskeváriak tudták, hogy ahogy tavaly a döntőben, ezúttal sem adja majd magát könnyen a Somogyjád. Amiben pedig leginkább bíztak, az a hazai pálya. Fonai László együttesének ugyanis olykor nehézkesen megy a játék a Táncsics gimnázium csarnokában.

A találkozó első félideje szoros csatát hozott. A csapatok 36-34-es állásról vágtak neki a harmadik negyednek, ez a játékrész pedig döntőnek bizonyult. A Somogyjád ezt a tíz percet tíz ponttal nyerte meg, előnyüket pedig a zárójátékrészben is tartani tudták. A jádiak végül 81-68-ra nyerték meg a találkozót. A győztes csapatból a Fonai testvérek ketten 52 pontot szereztek, Richárd 31, Milán pedig 21 egységig jutott. Tüskevári oldalon Kun Kenéz és Bodródi Dániel volt a két legeredményesebb: előbbi 26, utóbbi 20 pontot szerzett. A második fordulóban két mérkőzést rendeztek még. A Henger és a Táncsics összecsapásán a Henger az utolsó percekben fordítva, 54-53-ra nyert, míg a Monok SE I. - Zrínyi találkozót a Zrínyi nyerte meg 69-55-re.

Címkék: somogyjád, tüskevár, kosárlabda, sport