A 32 közé kerülés a tét a labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójában. A Rákóczi szerdán 13 óra 30 perckor a Csongrád megyei bajnokságban szereplő Tiszasziget SE otthonában lép pályára, és a cél a továbbjutás kiharcolása.

Szerdai ellenfelünk a Csongrád megyei I. osztályú bajnokság egyik élcsapata: eddigi nyolc meccséből hetet megnyert és csak egyszer kapott ki. Gólkülönbsége is jó, hiszen 21 gólt lőtt és csak ötöt kapott. Az együttes hazai pályán hibátlan: mind a négy mérkőzését hozta, és mindössze egyszer zörrent meg a hálója. A Tiszasziget a Magyar Kupa előző körében, hazai pályán 4-1-es sikerrel búcsúztatta a Szászvári SE legénységét.

"Az előző fordulóban is hosszú utazás várt ránk, de sikerrel vettük a Békés megyei túrát, hiszen győztünk Kondoroson - mondta Házi László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. Most nem kevésbé hosszú volt az út, és bízom benne, hogy az eredmény is hasonlóan alakul majd, mint legutóbb. Természetesen szeretnénk továbbjutni, és ezen a találkozón azoknak a játékosoknak szeretnék elsősorban játéklehetőséget biztosítani, akik az elmúlt időszakban kevesebb időt töltöttek a pályán."

A csapat már kedden elutazott, és Szeged mellett tölti az éjszakát. Szerdán pedig jöhet a kupacsata a Tiszasziget pályáján.

Címkék: Tiszasziget, Magyar Kupa, Rákóczi, sport