Az öt mérkőzés óta veretlen Videoton FC II. csapata az első félidőben még jól tartotta magát a Rákóczi stadionjában. A kaposváriak már ekkor is eljutottak a helyzetekig, de a vezető gól megszerzésére még várni kellett. Előbb Nagy Krisztián tiszta lövőhelyzetben nem találta el a kaput, majd Hujber emelte át a labdát a kapuson egy kiugratást követően, de a vendégek tisztázni tudtak.

A térfélcsere után gyorsan megszerezte a vezetést a Rákóczi: a 47. percben Hujber közelről talált a kapuba. (1-0). Három perccel később Havas Attila növelte a Rákóczi előnyét: a védő egy pontrúgás után fejelt a kapu jobb alsó sarkába (2–0). A gólgyártás húsz perccel később folytatódott: a 70. percben Nagy K: pontos átadása után Házi Bence vette be a fehérváriak kapuját. (3–0). Két percre rá a csereként beállt Zsivoczky cselezte ki védőjét, majd a bal alsó sarokba lőtt. (4–0). A 76. percben, újabb szép hazai támadás végén, Kollega juttatta át a labdát a gólvonalon. (5–0). A végeredményt Jovánczai alakította ki a 83. percben.

Videón a hat gól és a két edző értékelése:

A Rákóczi jó játékkal aratott magabiztos győzelmet, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a fiúk második félidei teljesítményét. Érdekesség, hogy a Videoton II. legutóbbi három meccsén nem kapott gólt, most pedig rögtön hat is került a zsákba.

Kaposvári Rákóczi FC–Videoton FC II. 6–0 (0–0)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 600 néző. V.: Lapath.

Kaposvári Rákóczi FC: Somodi – Nagy J., Ludánszki, Havas, Hadaró – Márton, Pintér A. (Zsivoczky, 71. p.) – Hampuk (Házi B., a szünetben), Nagy K., Kollega K. – Hujber (Jovánczai, 77. p.). Vezetőedző: Házi László.

Videoton FC II.: Zöldesi – Sejben, Pölöskei Zs., Varga B., Baksa – Réti, Schiller – Solumon, Léránt (Pápai, 66. p.), Bévárdi – Kovács S. Vezetőedző: Disztl László.

Gólszerzők: Hujber (47. p.), Havas (50. p.), Házi B. (70. p.), Zsivoczky (72. p.), Kollega K. (76. p.), Jovánczai (82. p.)..

Sárga lap: Ludánszki (38. p.), illetve Schiller (53. p.).

Címkék: videoton 2, kaposvári rákóczi fc, nb3, labdarúgás, sport