Idén először léphettek hazai pályán az asztalok mögé a Kaposvári Asztalitenisz Club játékosai. A női NB1-ben szereplő csapat felforgatott kerettel vágott neki az idei bajnokságnak. Kátainé Váradi Gyöngyi tanítványai azonban rögtön egy meglepetésgyőzelemmel kezdték a pontvadászatot.

"Az ott lévőket majdnem az én összes játékosom eddig megverte és így alakult ki, hogy negyedik játékosuk nem volt és teljesen meglepő módon nyertünk 11-7-re, ez nem várt győzelem volt, de nagyon boldogan jöttünk haza Tolnáról" - mondta Kátainé Váradi Gyöngyi, a Kaposvári AC vezetőedzője.

A kaposváriakra első hazai bajnokijukon az a Komló várt, amely szeretett volna visszavágni az egy évvel ezelőtti vereségért.

"Nagyon reméljük, hogy idén sikerül győzni. Tavaly itt kikaptunk 10-8-ra, a két csapat nagyjából egyenlő eséllyel indul, meglátjuk mi lesz a végén" - tette hozzá Rétyi Virág, a Komló Sport csapatából.

A mérkőzés végén ezúttal az észak-baranyaiak örülhettek. Már az elején elléptek a KAC csapatától, akik a harmadik körben azért 2:2-re tudtak végezni a jobb erőkből álló vendégek ellen. A vége viszont 12:6-os vendéggyőzelem lett.

Címkék: kaposvári asztalitenisz club, komló, nb1, sport