Nem volt könnyűn napja a Team HTS KTM versenyzőjének a gyáli motokrossz-finálén. Bence dereka és térde nem javult az elmúlt időszakban, így a fájdalom és saját maga legyőzése nagyobb erőfeszítéseibe került, mint az ellenfelekkel való küzdelem. A magyar motokrossz bajnokságban egész évben nagy fölényben motorozó bajnoknak tulajdonképpen rajthoz sem kellett volna állnia vasárnap, hiszen csak 1 pont választotta őt el a végső diadaltól.

A gyáli fináléra igencsak megerősödött a magyar mezőny. Visszatért sérüléséből Hugyecz Erik, és a vébén induló szlovén Irt-testvérek is tiszteletüket tették a pest megyei községben. Ők gondoskodtak arról, hogy Bence egy pillanatig se érezze magát nyeregben. A kaposvári srác viszont nem az a típus, aki megretten a kihívásoktól, a tőle telhető maximumra törekedett ezúttal is.

A gyáli homokos pálya kimagasló erőnlétet követel meg a versenyzőktől. A szokatlan szeptemberi kánikula sem segített a mezőny állóképességén. Bence mindent megtett, de nem akarta túlfeszíteni a húrt. Stabil motorozással az ötödik és a harmadik helyen fejezte be a futamokat, a két részeredmény pedig ezúttal a dobogó harmadik fokára volt elég, Hugyecz Erik és Szőke Márk mögött. Ez volt az egyetlen verseny, amit nem Bence nyert idén az MX1-eseknél, de nem is kellett megnyernie, az első futam után már bajnokként ünnepelhetett.

„Úgy érzem, hogy ez volt a legnehezebb bajnoki címem. Persze ezt mondtam tavaly is, de ez az év sem volt sétagalopp. A derék- és a térdsérülésem megnehezítette a dolgom. Nem tudtam rendesen készülni, és ez meglátszott az állóképességemen. Küzdöttem, ahogy tudtam, ma ez a harmadik helyre volt elég. Örülök, hogy újabb bajnoki címet szerezhettem a csapatomnak. Köszönöm nekik, a családomnak, a barátnőmnek és a szurkolóimnak, hogy mellettem voltak a nehézségekben is.”mondta a leintés után a régi-új bajnok.

null

Szvoboda Bence kilencedik elsőségét gyűjtötte be a magyar bajnokságban, és 2015 után újra a királykategória legjobbja lett, ám ezzel a versennyel még nem fejeződött be számára a szezon. A cseh bajnokság utolsó két versenyén szintén a bajnoki címért harcol, két hét múlva pedig a magyar válogatott tagjaként lép pályára Olaszországban, a 70. motokrossz csapat-világbajnokságon.

A magyar motokrossz bajnokság végeredménye

Elsport MX1:

1. Szvoboda Bence, 285 pont
2. Martin KRC, 229 pont
3. Déczi Balázs, 213 pont
4. Szőke Márk, 207 pont
5. Szabó Zoltán, 177 pont

Címkék: szvoboda bence, bajnok, bajnokság, magyar, sport